Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlosser, Marianne - Török Csaba (ford.): Szentségre hívva a szentek közösségében - Megjegyzések a Lumen gentium 5. fejezetéhez
Szentségre hívva a szentek közösségében 21 Nem elmagányosodott egyénekként nyerjük el az üdvösség ajándékát, hanem személyekként, akik kapcsolatban állnak egymással. A „communio sanctorum”-ot nem értelmezhetjük egyszerűen a szent tagok egyesüléseként; sokkal inkább az ő szentségük alapul az üdvjavakban való részesedésen. Hz a közösség, ez a szentség csakis az egyetlen közös jóban, „adományban” (latinul „munus”) való részesedés alapján áll fenn - a „communio” szó eredeti jelentésének megfelelően. így rögtön az V. fejezet elején hangsúlyt nyer az, hogy minden, az Egyházban megvalósult szentség alapja magának az Egyháznak a szentsége, ahogyan azt a Credo-ban megvalljuk. Az Egyház Krisztusból és a Szentiélekből fakadó létezése okán „szent”: Krisztus testeként elválaszthatatlanul szent Főjéhez tartozik.14 Az Egyház folyamatosan megőrződik ebben a Krisztushoz tartozásában: „A kísértések és szorongatások között élő Egyház az Úrtól megígért isteni kegyelemből meríti az erőt, hogy a testi gyöngeségben meg ne fogyatkozzék tökéletes hűsége, hanem megmaradjon Ura méltó menyasszonyának...” (LG 9,3). Világos, hogy ebben az értelemben az „Egyház” mindig több, mint tagjainak összessége - akik kudarcot is vallhatnak hivatásuk betöltésében: „Míg Krisztus [...] »bűnt nem ismert« [...], az Egyház bűnösöket is magába foglal” (LG 8,3), akik „állandóan rászorulnak Isten irgalmára, és naponta kell imádkozniuk: »Bocsásd meg a mi vétkeinket«” (LG 40,1).15 A keresztség által Krisztus testének leszünk a tagjai (vö. pl. LG 7,2; 40). Ennek a testnek a szentségéből következik annak feladata, hogy ezt a szentséget meg is valósítsuk. A szentté válás útjának az alapvetése a megszentelő- dés, azaz az Istenhez tartozás. A szentségre való törekvés ezért nem egyéni feladat, hanem bizonyos mértékig kötelezettség és felelősség az Egyház közösségével szemben: hozzájárulás „az Egyház növekedéséhez és folytonos megszenteléséhez” (LG 33,1). Hogy az egyén miként éli meg saját hivatását, az kihatással van ennek a testnek a többi tagjára, sőt az egész világra is. A LG 40 vége felé találunk egy rövid utalást arra nézvést, hogy a szentségre szóló meghívás megélése hozzájárul egy emberibb világhoz is: „humanior vivendi modus promovetur”. Ez a gondolat mélyebbre hatol, mint amennyire ez első látásra feltűnik. Nem csak arról van szó, hogy egy jó keresztény tisztességes 14 Az ehhez kapcsolódó kérdésekről Id. Ratzinger, J., Theologische Aufgaben und Fragen bei der Begegnung lutherischer und katholischer Theologie nach dem Konzil, in JRGS 7/2, 955-979. 15 Egyes zsinati atyák óva intettek attól, hogy figyelmen kívül hagyják a valóságnak ezt az oldalát, s hogy üres idealizmusba zuhanjanak, vö. Hellín, F. G., Constituüo dogmatica de ecclesia Lumen Gentium, 418. A „szent Egyház” és a „bűnös tagok” közötti feszültséget vizsgálja ökumenikus szempontból Ratzinger, J., Theologische Aufgaben, 974-978.
