Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Előszó
Előszó Communio folyóirat francia nyelvű változatának bevezetéseként Peter Henrid fölteszi a kérdést: „Eléggé katolikusak vagyunk?” A magyar szerkesztőség szintén erre szeretne rákérdezni az Egyház legkiválóbb teológusainak segítségével, tanulmányaik révén. Maga A Katolikus Egyház Katekizmusa is tisztázandónak tartja az Egyházat megillető négy jelző közül a harA „katolikus” szó azt jelenti, „egyetemes”, mind a teljesség, mind az „épség” tekintetében. Az Egyház kettős értelemben katolikus: Katolikus, mert Krisztus van jelen benne. „Ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus Egyház” (Antiochiai Szent Ignác: Szmirnaiakhoz írt levél 8,2). Benne Krisztus testének, mely egyesült a Fővel, teljessége létezik (Ef 1,22-23), ami magában foglalja, hogy az ő szándéka szerint megkapja tőle „az üdvösség eszközeinek teljességét” (II. Vatikáni Zsinat: Adgentes határozat, 6): az igaz és teljes hitvallást, a teljes szentségi életet és az apostoli jogfolytonosságban fölszentelt szolgálatot. Ebben az alapvető értelemben az Egyház pünkösd napján katolikus volt, és az marad Krisztus visszajövetelének napjáig. (830.) „Az Egyház katolikus jelzője - kezdi bevezető tanulmányát Peter Henrici - nem egykönnyen érthető meg. Az, aki magát katolikusnak vallja, az egy, szent, katolikus, apostoli Egyház tagjának, ebben a megvallásban egyszerre túl sokat és túl keveset mond ki. Túl sokat mond ki abban a mértékben, hogy sajátos, vallási önazonosságot akar megvallani, elhatárolódván más keresztény egyházaktól. Tül kevésről beszél abban a mértékben, hogy nem gondol arra: valamennyi keresztény saját hitvallásában megvallja az egyház (saját egyháza) katolikusságát.” A tanulmányok szerzői polémiától mentesen, annál meggyőzőbb erővel fejtik ki érveiket az Egyház katolicitása mellett. Az új evangelizáció is ebben az összefüggésben kerül bemutatásra. A jelen kettős számot záró egyháztörténeti tanulmány jelzi, hogy elérkezett az ideje az egyházi közelmúlt feltárásának, beleértve a II. Vatikáni Zsinatot és az azt követő - nemegyszer agyonhallgatott vagy félremagyarázott madikat.
