Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Sicari, Antonio Maria - Török Csaba (ford.): Valóban keresztény a család?
38 Antonio Maria Sicari végig, hogy a saját családjuk szétesik, nem szükségszerű következménye-e egy olyan egyházi katekézisnek, amelyet napjainkban szokás tartani? Kiemelten két pedagógiai gyönge pontra vagy tökéletlenségre utalunk a házasság szentségének (és az abból következő családi életnek) az értelmezési módja kapcsán. A „GYERMEKI SZERETET” KÉRDÉSE Nem a szülőket és a gyermekeket egybefűző szere tétről van szó, hanem magának a szeretet természetének a szentháromságos misztérium alapján álló újragondolásáról. Minden ember törekszik arra, hogy megvédje önnön személyének a méltóságát és egyedülállóságát, figyelmen kívül hagyva, hogy természetesen egy nagyrészt előre legyártott, meghatározott, birtokolni vágyó, szenvedélyes, rosszra hajló „én”-t kapott. A keresztény tudja, hogy joga van a szabadságra, a méltóságra, a sérthetetlenségre, de tudja (vagy tudnia kellene) azt is, hogy mindenekelőtt „én”-jének a megtérésére van szükség. Tudja, vagy tudnia kellene, hogy Isten Fia eljött a földre - kilépve saját szépséges szentháromságos világából és a háromságos szeretetközösségből hogy isteni módon újraalkossa legszemélyesebb „én”-ünket. A kereszténynek hitéből és a Szentháromság iránti imádásából fakadóan legalábbis el kellene kezdenie az alapvető fogalmak átgondolását: mi a „személy”, mik a „viszonyok”, mi a „személyek közötti közösség”? Nekünk, embereknek, viszonyaink vannak, az Isteni Személyek ellenben maguk a viszonyok. Természetes ösztönünk szerint azt mondani: „én”, annyit tesz, mint megoltalmazni és megvédeni magunkat. Az Isteni Személyek számára azt mondani: „én”, annyit tesz, mint teljességgel odaajándékozni magukat, anélkül, hogy bármit is fenntartanának maguknak. Számunkra, emberek számára a szeretet egy áradó érzés. Istenben a Szeretet olyan természet, amelyben az Isteni Személyek bensőlegesen osztoznak. Semmit sem lehet keresztény módon felépíteni, ha nincs szentháromságos alapja, még inkább (vagy még kevésbé) ha személyek közti szeretetről és családi közösségről van szó. Ha II. János Pál pápa küzdött azért, hogy elismerjék „Európa szentháromságos gyökereit”, mivel „az európai kultúra alapját képező nagy, vonatkozási pontul szolgáló paradigmák közül soknak a szentháromságos hitben nyugszik a gyökere”,1 akkor hogyan is ne tudato1 Ecclesia ín Europa, nr. 19.
