Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Pottmeyer, Hermann J. - Török Csaba (ford.): Párbeszédstruktúrák az Egyházban és a II. Vatikánum communio-teológiája
Hermann J. Pottmeyer Párbeszédstruktúrák az Egyházban és a II. Vatikánum communio-teológiája 1. A ZSINAT - EGY NEMZEDÉK PÁRBESZÉDÉLMÉNYE Ötven esztendővel ezelőtt két pápa nyitotta meg az Egyház új korszakát: XXIII. János és VI. Pál. János pápáról beszélik: amikor megkérdezték, mi a szándéka az általa meghirdetett zsinattal, akkor az ablakhoz ment, és szélesre tárta azt. Hogy ez tényleg így történt-e, vagy sem, nem tudjuk, mindenesetre ez a híressé vált jelenet nagyon jól szemlélteti a pápa szándékát. Tudatában volt annak, hogy az Egyház modem világgal szembeni elkülönülésének véget kell vetni. Az pedig már VI. Pál volt, aki megtalálta az ehhez illő kulcsfogalmat: párbeszéd - párbeszéd a mai világgal, a nem katolikus keresztényekkel és a nem keresztény vallásokkal. A két pápa ezáltal megnyitotta a párbeszédes útnak indulás mozgalmát, amely az Egyház alapvető szintjein már régen elkezdődött: a liturgikus és az ökumenikus mozgalomra, valamint a világiak apostolkodásának mozgalmára gondolunk. A liturgikus mozgalom Isten és a közösség közötti párbeszédként értette a szentmisét, az ökumenikus mozgalom felvállalta a más felekezetekkel való dialógust, s a katolikus világiak már régebb óta párbeszédben álltak a társadalom többi részével. Ehhez hozzájárult még, hogy a teológia is újra felfedezte, hogy az I. évezred egyháza erőteljesebben dialogikus volt, s a közös ügyeket szinódusokon és zsinatokon beszélte meg és szabályozta. A zsinat János pápa általi egybehívása képezte az első lépést ennek az ősi gyakorlatnak a felélesztésére. Ez az ő korában egyáltalán nem volt magától értetődő. Az utolsó zsinat, az I. Vatikáni Zsinat 1869-1870-ben hittételként hirdette ki a pápa jurisdikciós primátusát és tanítóhivatalának tévedhetetlenségét. A keményvonalasok, akik mindenáron a modern világgal való konfrontáció pályáján akarták tartani az Egyházat, azért hivatkoztak ezekre a dogmákra, hogy megvalósítsanak egy központosított és tekintélyelvű egyszemélyes vezetést az egész Egyházban. Nincs többé szükség szinódusokra és zsinatokra, mivel a pápa - tekintélye erejében - most már mindent egyedül eldönthet. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy ilyen keményvonalaso-
