Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Figura, Michael - Török Csaba (ford.): A katolicizmus tágassága Henri de Lubac első műve, a Catholicisme szerint
A katolicizmus tágassága Henri de Lubac első műve, a Catholicisme szerint 35 Ebben az összefüggésben szó van az extra-axiómáról is. De Lubac már 1938-ban előkészítette az axióma inkluzív értelmezésének az útját, amely hatást gyakorolt a II. Vatikánumra. Ehhez a francia filozófus, Maurice Blondel (1861-1949) gondolatát használta fel,16 s teológiai szinten az Egyház üdvösséghez való szükségességének kérdésére vitte azt át. De Lubac felteszi a kérdést: „Ha a kimondatlan kereszténység elégséges az üdvösségre azoknak, akik nem ismernek másmilyent, akkor miért keressük még a kimondottat? Röviden, ha egy ember megmenekülhet egy anonim módon birtokolt természetfölötti által, akkor miként lehet előtte megvilágítani annak a kötelezettségét, hogy ezt a természetfölöttit a keresztény hit megvallása és az Egyháznak való alávettetés által kifejezetten elismerje?” (C 183). Itt egy régi kérdés kerül feltételre modern köntösben: Ha néhány esetben elégséges a votum implidtum (vagyis nem kifejezett, hanem bennfoglalt vágyakozás) az örök üdvösség elnyerésére, akkor mi a helyzet „az Egyházon kívül nincs üdvösség” axiómával? Henri de Lubac két választ ad erre a kérdésre, amelyek azonban egyetlen egységet képeznek. Az első a „kevesebb” (anonim módon birtokolt természetfölötti) és „több” (a keresztény hit megvallása és alávettetés az Egyháznak) blondeli dialektikájából indul ki: Jóllehet a »kevesebb« ... némely esetben elégségesnek tűnhet, a kinyilatkoztatás »többje« szigorú követelmény marad: mert ha a »kevesebb« elég, ha »az elégtelen elég«, ez csakis azért lehet így, mert van a »több«, amely kitölti a hiányt. Még pontosabban: ez a helyettesítés nem csak a »többnek« a véges és esetleges világban való létét előfeltételezi, hanem a végtelen növekedését és - számunkra titokzatos módon - végső beteljesülését is. Másként megfogalmazva: előfeltételezi az Egyház létét és »missziójának« sikerességét” (C 194). Itt világossá lesz, hogy az Egyház üdvközvetítése nélkül, amely elválaszthatatlan Jézus Krisztustól, az Isten és ember közötti egyetlen közvetítőtől (vö. Him 2,5), az emberek üdvösség utáni vágya nem érhet célba. De Lubac levezeti, hogy „az emberiség egésze számára nem lehet üdvösség az Egyház nélkül, és itt egy szigorú szükségszerűséggel, necessitas medii-ve 1 van dolgunk, amitől nem lehet elvonatkoztatni” (C 196). Ennek a necessitas medii-nek (az eszköz szükségessége) de Lubac már a Catholicisme-ban inkluzív értelmet ad. A „nem hívők üdvösségének” problémája nála egyetemes megoldásra talál, amely a II. Va- tikánumtól kezdve minden jelenkori kísérletet meghatároz, amely az axióma látszólagos exkluzivitását egy az egész emberiségre vonatkozó inkluzivi16 Zur Methode der Religionsphilosophie (Theologia Romanica V), Johannes, Einsiedeln 1974, 192: „Ahhoz, hogy a tökéletlen és az elégtelen elég legyen, elengedhetetlen, hogy létezzen az elégséges, és lehetőséget kapjon hatásának a kifejtésére”.
