Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 1-2. szám - Az Egyház - Stubenrauch, Bertram - Seewald, Michael - Török Csaba (ford.): A Zsinat és az Egyház - Egy sokrétű ekkleziológia recepciójához
A Zsinat és az Egyház 59 kintélyére vonatkozó egyoldalú szemléletek pedig a zsinatellenes elutasítás veszélyét hordozzák magukban. Korunk parancsa, hogy folytassuk a zsinati communio-gondolatnak mint egyháztani vezérkategóriának a kiépítését. A kiindulási- és a végpont ezen felfogás misztikus dimenziója marad, amelynek korlátozás nélkül érvényre kell jutnia az ehhez képest másodlagos szociológiai-jogi, vagy etikai pontosítások során. Ha tehát az „isteni önközlés” teologumenájából indulunk ki, akkor ki kell dolgoznunk az elvet, miszerint minden hierarchikus elemet ugyanúgy jellemez a részesedés és a részadás alapelve, mint a testvériség gondolatát. Épp ennek okán nem létezhet egy hatalommentes, a tanítóhivataltól és a jurisdikciótól érintetlen egyházi fórum. Yves Congar már évtizedekkel ezelőtt megkísérelte, hogy a hierarchák és a különös szolgálat nélküli hívek feladatát komplementer módon értelmezze: míg a szolgálat a szótério- lógiai elvet (donné), addig a megkereszteltek lelki élete a hús és a vér elvét (ági) jeleníti meg.48 Az egyházi communio így tehát az egymásba nyúló, eltérő eredetből fakadó megbízatások összjátékából él az egyetlen és megosztha- tatlan egyházi küldetés szövegkörnyezetében. Ebből kifolyólag a Zsinat egyházképét értelmezhetjük egyszerre dedika- tórikusan és kreatórikusan. Dedikatórikusan: a keresztény élet kétségkívül megköveteli az előre adott szótériológiai-egyháztani tényékbe való beleegyezést. Ehhez tartozik többek között az a belátás is, hogy senki sem kiálthatja ki magát Egyháznak; hogy az Ige megtestesülése az üzenet intézményesülését is maga után vonja; hogy egyedül Krisztus az Egyház Ura, és ezért az apostoli szolgálatot lényege szerint helytartóian (az átadás szolgálatában), és nem ikonológiaian (egy kedvezményezett állapot értelmében) kell felfogni. Ezzel szemben kreatórikusan gondolkodva hangsúlyozni kell, hogy az Egyházban mindig meghatalmazásról is szó van. Ez azt jelenti: lényegi fontosságú, hogy a „felülről kapott” küldetés testet öltsön az emberekben, akik életvitelük útjának-módjának megfelelően és kölcsönös engedelmességük révén alakot és arcot adnak az Egyháznak. Azt, hogy a Zsinat communio-fogalma mindkét fent nevezett dimenziót - a dedikatórikusat és a kreatóriku- sat - magában hordozza és megköveteli, a fentebb végbevitt fogalomalkalmazási elemzés megmutatta. A hermeneutikai kérdésre vonatkozólag ez azt jelenti, hogy a zsinati szövegeket az eltérő érvényességi igények megőrzésével kell olvasni, anélkül, hogy a bennük rejtező feszültséget feloldanánk. A vitatott szempontok, amelyeket a zsinati szöveg szó szerint egybeerőszakol, olyan határterülete 48 Vö. Congar, Y., Esquisses du mystére de l’Église (Unam Sanctam 8), Paris 1953,11 lk.
