Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3-4. szám - Demokrácia - Puskás Attila: Krisztus és a Lélek kapcsolata: a krisztológiai pneumatológia megújulása a katolikus teológiában
84 Puskás Attila megvalósító szerepét. A svájci teológus ezt olvassa ki az angyali üdvözlet jelenetéből, ahol a Szentlélek a cselekvő alany, alanya annak a két igének, melyek a megtestesülés véghezvitelére vonatkoznak: a Szentlélek száll rá Máriára és a Magasságbeli ereje borítja be árnyékával (Lk 1,35). A Szentlélek ezen cselekvésének az eredménye az, hogy Mária méhében megfoganja a születendő Szentet, akit az Isten Fiának fognak hívni.33 * 35 Balthasar szerint az Atya kezdeményezésére a Szentlélek helyezi át a Fiút az emberség szolgai állapotába, aki szabadon engedelmeskedve és átadva magát az Atya akaratának, engedelmeskedik és átadja magát a Lélek működésének is. Balthasar hangsúlyozza, hogy ez a hűi önátadás, rendelkezni hagyás önmaga felett nem puszta passzivitás, hanem a cselekvés egy formája, amely részéről maximális önbevetést igényel.36 „A Lélek az Atya Lelke és a Fiú Lelke; nyilvánvalóan az Atya Leikeként küldetik a Szűzhöz, míg ugyanakkor (s nem per prius) a Fiú Leikeként őt (a Fiút) fiúi készségének megfelelően arra indítja, hogy az unió hypostaticát (apriori, ám nem passzív engedelmességben) engedje megvalósulni.”37 A svájci teológus szerint a Lélek megtestesülésben kifejtett cselekvése nem szorítkozik a már felvett és az unió hypostatica révén lényegileg szent emberi természet járulékos megszentelésére, vagy Jézus test-lélek emberi természetének megteremtésére. Tevékenysége nem merül ki abban sem, hogy a szabadság közvetítő közege legyen a Fiút küldő Atya és az ember Jézus között, vagy hogy előfeltétele legyen annak, hogy Krisztus emberségét az Ige teljesen átjárja és megistenítse.38 Balthasar mindezeknél a tevékenységeknél többet tulajdonít a Léleknek. A Szentlélek cselekvése a maga kettős mozzanatával - az Atya Leikeként az Igét, mint Isten Fiát az Atya szándéka szerint 33 A Filippi-levél Krisztus-himnuszában ugyan Jézus Krisztus jelenik meg cselekvőként a megtestesülésben, hiszen őróla olvassuk, hogy „felvette a szolga alakját” (Fii 2,7). Balthasar szerint azonban ezt a kijelentést a megelőző mondatok fényében kell értelmeznünk, ahol arról van szó, hogy Krisztus nem ragaszkodott az isteni formához, mint valami zsákmányhoz, hanem ki- üresítette önmagát. A szolgai alak felvétele ezt a nem ragaszkodást, önkiüresítést, illetve a levél következő mondatában megfogalmazott engedelmességet fejezi ki. TL III, 42; vő. TD ÍI/2, 168 k. Balthasar megválaszolja azt a másik ellenvetést is, mely arra hivatkozik, hogy a lukácsi szövegben névelő nélkül szereplő Szentlélek nem isteni személyként jelöli a Lelket, hanem egyszerűen Isten személytelen erejeként - erre utalna a Magasságbeli ereje kifejezés is -, amint az az Ószövetségben gyakorta tönént. A svájci teológus jó néhány példán bemutatja, hogy a névelő hiánya nem jelent szükségképpen személytelenséget. Vö. TL III, 42 k. 36 TD 11/2, 170 k. 37 TL III, 168. 38 Walter Kasper pneumatológiai krisztológiájában megfogalmazza ezt a három szempontot a Léleknek a megtestesülésben betöltött szerepére vonatkozóan. Kasper, W .Jézus a Krisztus, Budapest 1996, 291 k. vö. TL III, 52.
