Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Török Csaba: Közjó vagy közérdek?: Megfontolások a gazdasági világválság kapcsán
Közjó vagy közérdek? 75 rítása a köz javára vagy azért valósul meg, mert ez kötelezettségünk (a törvény kényszerít arra, hogy önnön érdekemnek a közjavára gátat szabjak), vagy pedig felismerem ezen magatartás lelki helyességét (a személyes belátás, amely azonban nem várható el a társadalom minden tagjától egyforma módon). E kettő - vagyis a törvény általi kötelezés, illetve a személyes józan belátás - alapján lehet erénynek nevezni az egyén közjóra való elköteleződését.40 Spinoza szerint a közjó azonos az állam céljával, érdekével. Ugyanakkor ez az ember cselekvésének kritériuma is. Ha kétely lép fel, hogy adott helyzetben mi is az érdek, mi is a jó, akkor az államnak kell szabályozóként működnie az egyénnel szemben. Az ideális esetben az egyéni és a közösségi érdek egysége által megvalósul a közös haszon, ám ha nem ez történik, az egyénnek akkor is alá kell rendelnie magát az állami szabályozásnak, mert végső soron így tudja a leghatékonyabban szolgálni önnön érdekét is.41 G. W. Leibniz - filozófiai princípiumait követve - másként közelíti meg a kérdést. Alapvető elgondolása az, hogy létezik a dolgoknak egy egyetemes rendje, amelynek fenn kell állnia - ez a „societas universalis sub Rectore Deo”42, az egyetemes társadalom Isten vezetése alatt. A közösség élete szükségszerűen ezen egyetemes rend szerint kell, hogy megvalósuljon. így ez válik a törvénykezés alapjává: „utilitas Reipublicae, quae ita est ad Rempublicam, úti pietas ad mundum et Rempublicam universalem”43, vagyis: a köztársaság haszna, amely úgy viszonyul a köztársasághoz, mint a kegyesség a világhoz és az egyetemes köztársasághoz. Itt tehát társadalmiság és kegyesség összeér: a legfőbb erény az egyetemes rend szolgálata, amely a köztársaság, az állam valódi (vagyis az egyetemes renddel összhangban álló) javának szolgálatában ölt testet. A bonum commune (közjó) helyét elfoglalja a bonum civicum (polgári jó), amely nem más, mint a klasszikus filozófiából már ismert eudai- monia (boldogság) és autarkeia (önállóság). De augmentis sáentiarum, VII, 3; idézi: HWPh 3, col 252. 41 Vö. Tractatus políticus. 42 Nova methodus discendae docendaeque jurisprudentiae, in AA 6/2, 300k; idézi: HWPh 3, col 252. 43 Uo. 345; idézi: HWPh 3, col 252.
