Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Méndez, José María - Török Csaba (ford.): Gazdasági válság vagy az értékek válsága?
Gazdasági válság vagy az értékek válsága? 55 Ha tehát 1968-tól az erkölcsi romlás összehasonlíthatatlan hullámát figyelhetjük meg, amely a 2008-as pénzügyi válságban tetőzik, fel kell tennünk a kérdést: Mi történt 1968 előtt? Talán megkérdőjelezték az Igazság alapvető értékét? Azt szokták mondani, hogy ha bármilyen társadalmi kataklizmára kerül sor, akkor egy filozófus vagy gondolkodó ötven vagy öt évvel korábban elvetette azt a konkolyt, amely kiváltotta a forradalmat. Valójában ugyanarról van itt szó, mint amit fentebb az Igazság elsőségéről mondtunk. A társadalom erkölcsi magatartásában megfigyelhető hibákat mindig valamiféle gondolkodásbeli hiba előzi meg. Ha elvész az Igazság értéke, akkor előbb vagy utóbb a többi érték is elbukik; először az erkölcsiek, azonban hosszú távon az esztétikaiak, vallásiak, végül pedig oly általános drámaisággal, mint 2008-ban, még a gazdaságiak is. Az 1945, vagyis a második világháború vége után uralkodó filozófia az ötvenes évek közepéig az egzisztencializmus volt. Ez egy pesszimista, nihilista, reményvesztett bölcselet. Emlékezzünk csak Sarte-ra („az ember haszontalan szenvedés”), Camus-re („az egyetlen komoly filozófiai probléma az öngyilkosság”) vagy Heideggerre („az ember a világba vetett lény”). Ezek a szerzők nem támadták közvetlenül vagy nyíltan az Igazság értékét, azonban előkészítették ennek a támadásnak a talaját. A racionalitás elleni masszív, folyamatos és nyílt támadás folyamatosan érkezett. Számtalan szerzőről van szó, akiket az emberre vonatkozó objektív igazság értékének tagadása egyesít vezérfonalként. Épp ezért ők a gyenge gondolatot képviselik.8 Használják a posztmodem címszót is. Az egzisztencialisták a keserűségre és a reményvesztésre hajlottak, azonban a posztmodernek úgy vélik, nincs értelme gyötörni önmagunkat, mivel nincs objektív igazság. Nem kell, hogy kétségbe ejtsen az igazság elvesztése, hogy nosztalgiát érezz annak okán, hogy eltűnt a racionalitás, vagy siránkozz, hogy már nem bízik senki az észben. Minden ember minden igazsága ugyanannyit ér. Ezért nincs ok arra, hogy vitába kezdj. Ahogy Valverde mondja: „fogadja el mindenki szenvedélyektől mentesen, hogy a másik másmilyen”9. Idézhetjük Foucault-t, Lyotard-t vagy Derridát a francia nyelvterületről, Vattimót és Ecót Olaszországból, a Frankfurti Iskolát Adóméval és Haber8 G. Vattimo olasz filozófus gondolata (pensiero debole) - a fordító megjegyzése. 9 Valverde, C., Génesis, estructuray crisi de la Modemidad, BAC, Madrid 1996. Ez a mű a nyugati gondolkodás nihilista származékainak kezdetét William of Oackhamhez köti. A mi szempontunkból nem szükséges ilyen messzire visszanyúlnunk. Azonban ez a könyv igen jól dokumentált, ezért ajánljuk mint a posztmodemről itt adott leírásunk kiegészítését.
