Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Marion, Jean-Luc - Török József (ford.): Lustiger bíboros dicsérete (II.)
92 Jean-Luc Marion ban a Pothiers-líceumba, betér az orléans-i székesegyházba (ahol majd később püspökké szentelik - ismét egybeesés). Belép anélkül, hogy tudná, ez a nap nagycsütörtök, Krisztus papságának, az Eucharisztia alapításának napja. ,Jó hosszan” csendben álldogál, és erről nem beszél senkinek. Másnap visszatér, látja a díszeitől megfosztott templombelsőt, nem ismervén holttesthez hasonlatos csupaszságának okát: nagypéntek van, Isten kenózisa, istenségének levetkőzése. „Az üresség megpróbáltatásként hatott rám [...] és ebben a pillanatban azt gondoltam: szeretnék megkeresztelkedni” (Le Choix de Dieu, p.47). Ami csodálatos: a lelki pátosz teljes hiánya, annyi más épületes történettel ellentétben: a megtérés a húsvéti liturgia logikája mentén bontakozik ki - nagycsütörtök Eucharisztiája, nagypéntek halála, várva szombatról vasárnapra a feltámadást. Az bontakozik ki, amit ő püspökként a liturgiáról majd mond: „az nem a láthatatlan színre vitele, hanem annak megjelenülése, ami láthatóvá vált” (Le Choix de Dieu, p. 330). Isten megnyilvánulásának objektív képe, mondja néhány évvel később Hans Urs von Balthasar, aki ekkor Lyonban folytatta tanulmányait Henri de Lubac és az önök társa, Jean Danélou mellett. Szó sem volt prozelitizmusról, állítja az érintett, főként nem Orléans püspöke, Mgr. Courcoux részéről. Hinni lehet neki, mert nem volt szüksége arra, hogy bárki meggyőzze. Ő a közvetlen kiválasztottságban részesült. Egyébként, ha ebben az ügyben valaki meggyőző tudott lenni, az maga Áron Lustiger volt, mert hosszú vita során apját, Jacobot meggyőzte: engedje őt megkeresztelkedni, majd később fogadja el papságát. Egyébként is, lehetett volna ezekről úgy beszélni, mint eldöntendő kérdésekről? Őt ismerve, tapasztalatból tudom, hogy a vele szemben állónak nem érvelt, csendben, figyelmesen, vizsgálódó tekintettel meghallgatta, mintha a másik gyötrődését és titkát át akarná venni, hogy néma imádságban magáévá tegye. A szenvedést és a gonoszságot, mint régtől fogva ellenségeit jól ismerte, csalás nélkül, nyíltan szembenézett velük, hogy azok süssék le tekintetüket és az élet végül túlhaladjon rajtuk. Meg kellett élnie anyja letartóztatását, majd eltűnését Auschwitzban. Dolgozott, ám előbb érettségizett, Conflans kisszemi- náriumában talált búvóhelyet. Utána Decazeville-be költözött, ahol apjával együtt gyári munkás volt. Ugyanekkor Karol Wojtyla Zakrzowek kőbányájában dolgozott, később Krakkó külvárosában, a Solvay vegyiüzemben. Mindketten tudták, milyen a munkások élete, s megismerték a fizikai munka okozta fáradtságot. Majd a szabad zóna elfoglalása után, a káoszban és a vég kezdetén teljes mértékű rejtőzés várt rá Toulouse-ban, Bezombes atya segítségével. Kapcsolatban állt a Témoignage chrétien csoportjaival, amelyeket Pierre Chaillet és Gaston Fessard jezsuita atyák gondolatai-írásai ihlet
