Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Török Csaba: Miben remél, aki nem remél?
Miben remél, aki nem remél? 47- egy közgazdász szellemes hasonlatával élve - egy futópadhoz hasonlítani, amelyen az alattunk görgőkön körbefutó szőnyeget a mi lépéseink hajtják. Minél gyorsabban futunk, annál gyorsabban és meredekebben fut körbe alattunk a szőnyeg. Viszont minél gyorsabban és meredekebben fut körbe alattunk a szőnyeg, annál szaporábban kell nekünk is a lábainkat kapkodni. Mi csak rohanunk és rohanunk előre, igazából magunk sem tudjuk már merre, s közben gyorsuló lépteink még sebesebbé teszik az alattunk görgő szőnyeget. Félünk lassítani, mert rettegünk attól, hogy akkor lezuhanunk erről a futópadról - ráadásul ugyanígy félünk attól, hogy közben a másik, aki mellettünk fut, talpon marad, s így visszavonhatatlanul fölénk kerekedik. Az embert meghaladó idea nélküli fejlődésideál (nevezhetnénk akár szekularizált fejlődéshitnek is) végzetes potenciálja a XX. századi történelem két legborzasztóbb csapásában vált kézzelfoghatóvá. Marx társadalomelméletének elvilágiasított eszkatológiája (a világforradalom a megváltás, az osztálynélküli társadalom az Új Jeruzsálem helyén) a kommunizmusban, a nietzschei Übermensch, az ember fölötti ember gondolata pedig a nácizmusban bizonyította be, hogy nincs olyan filozófiai eszme, nincs olyan társada- lomvízió, amely az emberen túli idea hiányában ne áldozna fel emberi életeket a fejlődés oltárán. Kisebb mértékben, de ugyanilyen logikával halnak ma is emberek a hadviselés megannyi formája által, miközben döntéshozó politikusok ezt a fejlődésért, az előrelépésért, a jövőért szükséges áldozatnak vélik. Mi áll mindennek a hátterében? A neves tudós és gondolkodó, K. Lorenz Ember voltunk hanyatlása című könyvében13 zseniálisan felismerte a lényeget. Etológiái megközelítésből rámutatott arra, hogy egykor hasznos, célt szolgáló, valóban értékes és értelmes, de mára kiüresedett emberi formák, viselkedésmódok miként produkálnak hibás működést, és okoznak hatalmas károkat.14 A növekedés ténye a természet pozitív adottsága, s az egészséges ember örömét leli a fejlődés egyéni és közösségi tapasztalatában. Csakhogy az ideáltalanított fejlődés pusztítóvá, természetellenessé válik. „Ahogyan a közmondás tartja: a fák nem nőnek az égig. (...) Egy emberi vállalkozás ezzel szemben potenciálisan halhatatlan; növekedésének nemcsak hogy semmi sem szab határt, hanem ráadásul annál kevésbé van kitéve különböző zavaroknak, minél nagyobb. (...) A világ gazdasági életének igen nagy része már az óriásvállalatok, a «multik» kezében van. A nagytőkések lobbyja arra kényszeríti az embereket, hogy behódoljanak a meghatározott Lorenz, K., Ember voltunk hanyatlása, Cartaphilus, Budapest 2002. 14 „Eredetileg értelmes viselkedésmódok hibás működése": uo. 153-198.
