Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Török Csaba: Miben remél, aki nem remél?
Török Csaba Miben remél, aki nem remél? Jz örök visszatérés mítosza per negationem azt mondja, hogy az élet, mely egyszer s mindenkorra eltűnik, s mely nem tér vissza, árnyékhoz hasonlít, nincs súlya, eleve halott, és ha ez az élet szörnyű, gyönyörű, magasztos volt, e szörnyűség, szépség vagy magasztosság nem jelent semmit.” „Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Krisztus a keresztfához.” (Milan Kundera) Néhány esztendővel ezelőtt különös könyvecske jelent meg. Carlo Maria Martini milánói bíboros érsek beszélgetett el Umberto Eco filozófussal korunk emberének nagy kérdéseiről. A kötet a következő címet kapta: Miben hisz, aki nem hisz? Talán paradoxonnak tűnik ez a megfogalmazás, mindazonáltal mégis alapvető igazságra mutat rá: aki önmagát hitetlenként aposztrofálja, világnézetében, elgondolásaiban rengeteg hit-szerű elemet hordoz. A bölcselet klasszikus példája erre az Isten létére vonatkozó kérdés. Isten az, aki per dejinitionem kívül áll a racionális emberi gondolkodás keretein. Félreértés ne essék, nem azt jelentjük ki ezzel, hogy Isten irracionális, hanem azt, hogy - amennyiben létezik - szükségszerűen meghaladja észbeli-értel- mi képességeinket. Szent Ágoston találóan fogalmazta meg: „Sí intelligis, non est Deus” - ha megértetted, akkor az (a fogalom, elgondolás, emberi leképezés) nem Isten. így tehát akár tagadjuk, akár állítjuk a létét, olyan kijelentést teszünk, amely nem levezethető, bebizonyítható értelmi igazság, hanem (értelmes) meggyőződés. Amennyiben igaznak fogadjuk el a Zsidó levél megfogalmazását - „a hit ... a nem látható dolgok bizonyítéka” (11,1) -, akkor azt kell mondanunk, hogy míg egy keresztény a személyes és önmagát kinyilatkoztató Istenben hisz, addig az atesita abban hisz, hogy nincs (ilyen) Isten. Kereszténynek vagy ateistának lenni egyaránt valamiféle hitet feltételez (itt magától értetődően a természetes emberi hitről, s nem a hit isteni erényéről van szó). Amikor napjainkban egyre többen beszélnek egyfajta szekularizált esz- katológiáról, s avval együtt az elvilágiasodott reményről, a reményről, ami tulajdonképpen már nem is remél, csak tervez, előre vetít, vágyakozik és vá-
