Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Haas, Alois Maria - Török Csaba (ford.): Dies irae, dies illa

28

Alois M. Haas

6. Ez a történés, ami a Jelenések könyvében kerül leírásra, minden elrejtett dolog napvilágra kerülését jelenti. Tanúsítja annak hatalmát, aki Bíróként a trónon ül (ApCsel 7,55; Mt 26,64). Ha ezen ítélet során semmi nem marad megtorlatlan, akkor egyfajta ius talionis-ra kerül sor, amelynek során az ítéletet a végbevitt tettel pontos megfelelésben hozzák meg, ahol az ítélet kimondása és végrehajtása teljességgel egybeesnek.

7. Ezzel a versszakkal kezdődik a második nagy rész. Előttünk áll az ítélet a maga lefolyásában és végső relevanciájában. Most azonban az eddig passzív ember is elkezd megnyilatkozni - mégpedig vagy mint a halott, vagy mint egy még élő, aki részt vesz az ítélet-meditációban mégpedig imádkozva. Mint miser (szegény bűnös) önmagát tökéletesen eltörpülőnek látja a bekövetkező ítélettel szemközt. Hol találhat támogatásra, hogyha még az igazak sem állhatnak meg biztonsággal (vö. lPt 4,18; Lk 18,9 és 13)?

8. Az előző versszakban az imádkozó még önmagához szólt - most azonban párbeszédbe kezd a Bíróval. Egy régmúlt (XII. századi) jámborság lel- kületével szólal meg, telve tisztelettel a hatalmas Király előtt, aki teljhatalommal bír, hogy ítéletével adjon vagy elvegyen. Ez a király képes ellentételezés nélkül üdvözíteni és megkegyelmezni (salvare gratis). Ez királyi jog, mindenekelőtt egy atya-király joga, akit/ons pietatis-nak (a kegyesség atyai forrásának) nevezhetünk.

9. Az imádkozó ezután a mindenható Atya Fiához - akit pie Jesu-ként szólít meg - mint Logoszhoz esdekel, aki a jó teremtésért és annak jó végkimeneteiéért - vagyis mindenekelőtt „értem”! - aggódott és aggódik most is. Azt kéri tőle, hogy emlékezzék, miként járta be az útját ebben a világban (a mennyei trónusról a Szűz méhébe, a jászolba, a keresztre). Az imádkozó személyes hangja egyre erősebbé válik. Titkon az elveszett bárányt látja meg önmagában, s ez megkeresésének minden fáradságát értelmessé teszi.

10. Mindaz, amit Jézus magára vállalt, hogy megkeressen engem, csak nem bizonyul végül a szeretet elvesztegetett fáradságának? Az imádkozó a ferences lelkiség szellemében tulajdonképpen a meditationes de vita Christi körébe helyezi magát. Felidéződik Jézus látogatása Jákob kútjánál (Jn 4,6k), ahol fáradtan leült (a sedisti lassus mintegy szembenáll a korábbi judex sede- bit-tel). Felidéződik a kereszt szenvedése. Az emberré válás és a szenvedés nem lehet hiábavalóvá.

11. Az imádkozó bűnös kéréssel fordul az igaz Bíróhoz, aki számára ugyanakkor a Megváltó is. Olyan kérés ez, amely a büntetéseknek még az ítélet napja előtti elengedését (donum remissionis) kéri. Most egy olyan ember távlatában találjuk magunkat, aki még járja a zarándokútját. A szekvencia mindenekelőtt bevezetés a szemlélődő imába.