Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Haas, Alois Maria - Török Csaba (ford.): Dies irae, dies illa
Dies irae, dies ilia 25 rímstruktúrája okán). „A szekvencia úgy kezdődik, mint egy a ’Libera me’ responzóriumnak alárendelt trópus. Jóllehet a versszakok felépítésében mutat némi hasonlóságot a szekvenciákkal, mégis különbözőséget jelent ugyanazon dallamsor háromszori visszatérése. Ezáltal a ’Dies irae’ világosan elkülönül a szekvencia műfajától.”25 Híressége okán azonban továbbra is a „szekvencia” kategóriájába sorolják be e dalt, és bizonyosan joggal. ív. Miként hangsúlyoztuk, első látásra könnyen meghatározhatjuk a szöveg értelmét és célját a maga korában. Eszerint a szekvencia a félelem kultúrájának a történészek által közvetített (és egy kicsit „meg is konstruált”) szövegkörnyezetébe tartozik, amelyet a középkori és sokáig a későbbi egyház is működtetett.26 A mentalitástörténet széles körben alkalmazta a középkori életérzés utólagos megrajzolása kapcsán a borzalmas „dark ages” leírásokat. A középkori élet félelemben és nyomasztó érzéssel megélt élet. Minden állami és egyházi felsőbbség célja az, hogy az embereket megtartsák a „bűntudatosság” állapotában, és ezután mélységesen átérzett vétkességükben (ami nem más, mint félelem a túlvilági megtorlástól) „segítségükre siessenek”. 25 Hofmann, uo. További irodalom a dies irae-hez: Lisco, F. G., Dies Irae. Hymnus auf das Weltgericht, Bellin 1840; Dreves, G. M., Das Dies irae, in Stimmen aus Maria Laach 42 (1892), 512-529; Ermini, F., II «dies irae», Génévé 1928; Hilferty, M. C., The Domine Jesu Christe, Libera me and Dies irae of the Requiem, Diss., Washington D.C. 1973; 258-264; Vellekoop, K., Dies Irae Dies lila. Studien zur Frühgeschichte einer Sequenz, Bilthoven 1978, 239-242; Rädle, F., Dies irae, in Im Angesicht des Todes. Ein interdisziplinäres Kompendium (szerk. Becker, H.), St. Ottilien 1987 (Pietas liturgica, voll. 3+4), 331-340; további irodalmat Id. Haas, A. M, Todesbilder im Mittelalter. Fakten und Hinweise in der deutschen Literatur, Darmstadt 1989, 204, 116. lábjegyzet. 26 Vö. Delumeau, im. 416-469 (számos hivatkozással, amelyben a Dies irae-t az abból keletkező szövegekben is nyomon kísérhetjük); Dinzelbacher, P., Angst im Mittelalter. Teufels-, Todes- und Gotteserfahrung. Mentalitätsgeschichte und Ikonographie, Paderborn 1996; U6., Von der Welt durch die Hölle zum Paradies. Das mittelalterliche Jenseits, Paderborn 2007. Ha tekintetbe vesszük, kik Írhattak a középkorban - a legkülönbözőbb állapotú klerikusok! -, akkor mindig újra kétségbe lehet és kell vonnunk a történészek nagy elbeszéléseit, mint azt Vorgrimler (5. lábjegyzet) és Dinzelbacher példái mutatják. Minden író - teljesen a mai vélemény- és médiaformálók stílusában - a maga történelmi horizontjában „beszéli el” a történeteket, és olyan „igazságokat” terjeszt, amelyekben maga is hisz, vagy hinni szeretne. Egy tágabb értelmezési összefüggésben azonban teljesen világos, hogy a középkori népi kultúra korántsem „fülelt” olyan odaadással egy klerikusi klikk ideológiáira, mint azt a mai ember - a tömegtájékoztatási eszközökkel szembeni hiszékenységében - gondolná. Ebből a szempontból sokkal kritikusabbak és a valóságra inkább összponto- sltók az orosz Guijewitsch és Bachtin, vagy Arnold Angenendt munkái: Geschichte der Religiosität im Mittelalter, Darmstadt 1997, 717-750; és: Toleranz und Gewalt. Das Christentum zwischen Bibel und Schwert, Münster 2007.
