Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Haas, Alois Maria - Török Csaba (ford.): Dies irae, dies illa
22 Alois M. Haas A „Dies irae” szekvencia tizenhét háromsoros, a végén pedig egy négy- és egy kétsoros trochaikus, páros rímekre épülő versszakból áll. 1570-től a II. Vatikáni Zsinat reformjáig, 1969-ig énekelték a gyászmisékben - minden nehézség nélkül, komolysággal, tudva, hogy a halott, bár az isteni irgalom kíséri, mégis csak ítélet elé járul, előbb „részlegesen”, „személyesen”, aztán az idők végén, Jézus Krisztus felhőkön való visszatérésekor „egyetemesen”, együtt az egész emberiséggel. Ettől nem lehet megkímélni a megholtat. Hét évszázadon keresztül vallási szempontból elvárható volt a szekvencia éneklése, aztán az emberek egymás iránti legnyilvánvalóbb és méreteiben oly rémisztő gazsága idején (a XX. század és az a számos lehetőség a tömeges emberirtásra!) az éneket törölték a tudatformáló szövegek jegyzékéből, mivel túlságosan súlyosnak, nyersnek találták, mert a benne található intést félelemkeltésnek vélték. Ily módon gondolnak rá ma is az átlagos „felvilágo- sultság” szintjén. A szekvencia szövege, amelynek gregorián dallamvilágba való beágyazottsága az éneklés során még ma is igen megindító, így szól: Dies irae! dies illa Solvet steclum in favilla: Teste David cum Sibylla! Quantus tremor est futurns, Quando iudex est venturus, Cuncta stricte discussurus! Tuba, mirum spargens sonum Per sepulchra regionum, Coget omnes ante thronum. Mors stupebit, et natura, Cum resurget creatura, Iudicanti responsura. Liber scriptus proferetur, In quo totum continetur, Unde mundus iudicetur. Ama végső harag napja A világot tűznek adja, Dávid így s Szibilla hagyja. Reszket akkor holt meg élő, Ha megjön a nagy ítélő, Mindeneket lattal mérő. Csodakürtök zengenek meg, Sírok éjén átremegnek: ítéletre, mindeneknek. Csodájára a halálnak, Aki rég por, talpra támad, Számot adni bírájának. Kézzel írt könyv nyílik ottan: Világ terhe, minden, ott van, ítéletre felrovottan.
