Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Zaborowski, Holger - Szax László (ford.): A szabadság kihívásai
64 Holger Zaborowski ségéből indul ki, az ember vizsgálatának objektivitásából, mellyel szemben az egyén önmagáról alkotott tapasztalatai csak másodlagosak, illúziószerűek lehetnek. Ez a felfogás azonban a belső és külső perspektívák viszonyának rossz értelmezésén alapul. Habár Kari Jaspersszel egyetértve valóban két egymással teljesen ellentétes vizsgálati módon közelíthető meg az ember, mégiscsak a belső perspektíva kell, hogy előnyt élvezzen, mivel az embernek minden tárgyiasító tudományos megközelítése éppen egy szabad egzisztencia megközelítése. A szabad egzisztencia viszont csak szabad „játékterekben” alakul ki, viszont éppen ez nyit utat a tudományos gondolkodáshoz. A szabadság tehát semmiképpen sem egy olyan faktum, amely tudományosan megfigyelhető vagy mérhető. A tudományos gondolkozás viszont afelé tendál, hogy szubjektív dimenzióit tagadja és a tudományt mint olyat szubjektivitásmentes ismeretinstanciaként tárja elénk. Ugyanakkor egyáltalán nem nehéz a tudományos munka szubjektív elemeinek kimutatása éppen azon tudósoknál, akik az emberi szabadság létét tagadják. Az emberi szabadságról folytatott vitában tehát jelen van az, amit Julian Nida-Rümelin találóan „természettudományos és filozófiai túlfeszítettség” névvel illet. Dr. Med. Gard Kempermann így ír: „A természettudományok képesek néhány előfeltétel bizonyítására, arról, amit mi szabad akaratként élünk meg. Agy nélkül nem lenne szabad akarat sem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szabad akaratot biológiailag maradéktalanul meg lehetne érteni vagy magyarázni. Ez a fenomén mindig teljesen biológia és szellem, gének és környezeti hatások keveréke marad.” Minthogy a teória szigorúan nem magyarázható tudományos úton, ezért egyúttal metafizikai pozíciót is megjelenít. A szabadság olyatén irányú leértékelésével szemben, hogy ez pusztán csak szubjektív érzet vagy illúzió lenne, hangsúlyozni szükséges, hogy a valóság megközelítéséhez az önmagunkról szerezett tapasztalat elsődlegességével számolunk. Ellenpontozva úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szabadság minden más lehetőség, még a determinizmus előfeltétele is. Továbbá felmerül még a kérdés, hogy az abszolutizálás és a radikális tagadás mennyiben tartoznak össze? Az első ránézésre önmagának ellentmondó kérdés feloldható. Ahogyan a szabadság abszolutizálásakor a szabadság önmagát oldja fel, úgy a szabadság radikális tagadása végső soron a szabadság „működéseként” értelmezhető. A szubjektivizmus és az objektivizmus szoros összefüggéséről van itt szó, amelyre már Martin Heidegger is utalt. A szabadságnak azonban nemcsak kihívásai vannak, hanem maga is provokatív. Néhányan még azt is feltételezik, hogy szabadságnak azért kell annyi kihívással szembenéznie, mert a szabadság maga túlságosan is kihívó.
