Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Granados, José - Török Csaba (ford.): Az új Hozsanna az új Templomban - Jézus bevonulása Jeruzsálembe
24 Jósé Granados Az a távolság, amely mostani, az életünket hordozó és a feltámadott test között fennáll, lényeges szerepet játszik abban, hogy megértsük a keresztényeknek a társadalomban való jelenlétét. A Krisztus országa és az időbeli ország közötti szétválás - kellő távlatban - egy teljes egység felé tart, amikor Isten lesz a minden mindenben (lKor 15,28), ahogyan Ő a kezdete is mindennek. Ez az oka annak, hogy az eszkatologikus feszültség, az új Templom várása nem eredményezi azt a keresztényekben, hogy érdektelenné válnak a világ dolgai iránt, vagy lekicsinylik embertársaik problémáit. Azért van ez így, mert az emberi test jelenti a társadalmi élet alapját, és az idők végén ez fog átalakulni dicsőséges Templommá. A keresztény nem szökik el a száműzetés helye elől, hogy hazaérkezzen otthonába, hanem sokkal inkább átalakítja a száműzetésnek ezt a világát, hogy végül már hazának hívhassa. Ezen a módon alakulnak át a testek feltámadt testekké, a teremtett világ pedig új teremtéssé. Világos, hogy ez az előkészület nem a világi fejlődés törvényszerűségei szerint mérhető, hanem inkább Jézus egész életen át tartó fejlődése szerint. Olyan fejlődés volt ez, amely áthaladt a szenvedésen és a kereszten, hogy a szelídség erővé változzon át. A végső átalakulás kívül áll minden emberi hatalom körén, és teljességgel az Atya rendelkezésére áll, aki fölemeli Jézust a halottak közül. A „Hozsanna"-kiáltás egyfajta összefoglalása lehet ennek az új Templom, a Krisztus Teste felé tartó zarándoklásnak. A Hozsanna mint segélykérés vagy éppen örömkiáltás arról tesz tanúságot, hogy a keresztény beszéd a testbe gyökerezett. Ez az, amit Gabriel Marcel az egzisztencia exklamatív minőségének nevez: mint megtestesült lények soha sem találjuk magunkat szemtől szemben a világgal, hanem mindig beléje vagyunk merülve, és benne lévén csodálattal és szenvedéllyel részesülünk életében. íme: a Hozsanna, amelyet az hall, aki Jézussal jár az úton az ágak dicsősége közepette, a Golgota szenvedése felé fordul. Felhangzik minden eucharisztikus imádság előtt, a Sanctus részeként, amikor egy meghalt és feltámadott test misztériuma válik jelenvalóvá. Nagyon régi időktől fogva arra is használják ezt a „Hozsanna" -kiáltást, hogy hangot adjanak a Krisztus második eljövetelére való várakozásnak, amikor testeink átalakulnak az ő dicsőséges képmására (ld. Fii 3,21). Ezt olvassuk a Didakhéban: Jöjjön el a kegyelem, ez a világ múljon el. Hozsanna Dávid Istenének. Aki szent, az lép itt be. Ha valaki nem az, itt térjen meg. Maran atka! Ámen." (Didakhé 10,6). Fordította: Török Csaba
