Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Granados, José - Török Csaba (ford.): Az új Hozsanna az új Templomban - Jézus bevonulása Jeruzsálembe
20 Jósé Granados Hogyan tekinthette Jézus kis számú és üldözött tanítványa egy ilyen gigászi küldetés örökösének önmagát? Szent Jusztinosz vértanú kidolgozott egy választ erre a kérdésre - még mindig Jézus jeruzsálemi bevonulásának misztériumát járva körül. Amikor fogadták őt a városban, a Mester beteljesítette Jákob próféciáját, amelyet a világ fölötti királyi uralomként értelmeztek: „Nem tűnik el a királyi pálca leszármazottaitól, amíg el nem jön az, akinek az fenn van tartva” (Tér 49,10 a francia szöveg alapján). A vértanú számára nem redukálható egy belső, pusztán lelki uralomra. Épp ellenkezőleg, egy olyan uralomról van szó, amely látható jeleket hagy a történelemben: már igen hosszú ideje van annak, hogy a zsidóknak nincsen királyuk a földön. Hz a magától értetődő jele annak, hogy a királyi pálcát véglegesen elvették Júdától, hogy a Messiásnak adják azt, akinek ez fenn volt tartva, és aki maga Jézus. Ezt az országot nem foghatjuk fel ugyanazon a szinten, mint a római uralmat. Jusztinosz abban a konkrét befolyásban látja azt jelenvalónak, amelyet Jézus és tanítása gyakorol azoknak az életére, akik megtértek a hitre. Ebbe a kontextusba helyezkedik exegézise a két állatról, amelyeknek hátán Jézus - Máté szövege szerint [szamár és csikója] - bevonult Jeruzsálembe (az állat kettős említése feltűnik a Zak 9,9-ben [szamár és szamárcsikó] és a Tér 49,11-ben [csikó és nőstény szamár fia] is). Ebben ő a két törzs - a zsidók és a pogányok - képét látja. Mindkettő elfogadta Jézust, és üdvözült általa. Az első, a szamáranya, amely hozzászokott a Törvény igájához, a héber népet jelenti, amely az Egyház tagjává válik akkor, amikor elfogadja Jézust. A második, amelynek hátán ember még nem ült, a pogány, vagyis a vad nép, mivel nem lett háziasítva a Tóra által. A Mester érkeztekor a pogányoknak már nem kell alávetniük magukat Mózes Törvényének (Nomosz), amely most már túlhaladott, hanem Jézus igéjét (Logosz) kell befogadniuk, az új és örök szövetséget, amely összegzi és tökéletessé teszi a régi parancsolatokat. Valójában és a két fogalom, a Nomosz és a Logosz, a törvény és az ige jelentik a kulcsot ahhoz, hogy megértsük a hellén társadalmat, amelyben a kereszténység elterjed. Kozmopolita atmoszférát lélegzőnk itt be, ahol az egyes népek sajátos szokásai és hagyományai mind az egyetlen birodalom küldetésének előmozdítására szolgálnak. Ebből a kontextusból meríti fontosságát a Logosz és a Nomosz fogalma, amelyek képesek az embereket egyetlen emberi családban egyesíteni. A Logosz a filozófusok egyetemes értelme volt, és a Nomosz azokat az egyetemes törvényeket jelentette, amelyeket a kormányzók szabtak meg. A keresztények ilyen háttérrel fogalmazzák a saját olvasatukat a történelemről. Krisztus konkrét uralma úgy nyilatkoztatta ki magát, mint amely
