Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1-2. szám - Bevonulás Jeruzsálembe - Granados, José - Török Csaba (ford.): Az új Hozsanna az új Templomban - Jézus bevonulása Jeruzsálembe
Az új Hozsanna az új Templomban 15 Ez az oka annak, hogy a próféták minél inkább bensőségesítik a kultuszt, annál inkább külsővé és láthatóvá is teszik azt. Mivel pedig a nép bűne hiábavalóvá teszi a jeruzsálemi Templomot, a próféták az ember testének elsődleges Temploma felé fordulnak, és így saját húsuk lesz Istennek az övéi között való jelenléte helyévé. A Templom hiánya tehát úgy tűnik, segíti őket abban, hogy elmélyítsék önmagukban annak a valóságát, aminek szimbóluma a Templom, és arra összpontosítsák figyelmüket, hogy miként valósul meg Isten jelenléte az embernek a saját világával való találkozásában. Maga a próféta is olyan hellyé lesz, ahol Istent látni és hallani lehet. A próféta a nép miliőjében élő Templommá alakul át, önmagában - ugyanúgy, ahogy a jeruzsálemi Templom - az isteni jelenlétet jelzi. Ebben az értelemben központi fontosságúak azok a szenvedések és gyötrelmek, amelyeket a próféták kiállnak. A próféta ugyanis ezek által alakul át a saját testében és történelmében egy élő szimbólummá: ilyen Jeremiás, aki nem házasodhat meg, és aki ezért a szeretet nélküli élet gyötrelmét fejezi ki; ilyen Ozeás, akit megcsal prostituált felesége; vagy az özvegy Ezekiel, aki elveszti szemeinek örömét. Bennük a test a szeretet nyelvén kiált fel, és ily módon az embernek Istenhez fűződő kapcsolatát fejezi ki, hangot adva a szövetségtörés drámájának és az újonnan felkínált megbocsátásnak. Hányszor szenvednek attól a kiábrándultságtól, amelyet Isten érez, amikor szemtől szembe találkozik népe hűtlenségével; vagy attól a gyötrelemtől, amelyet Teremtőjük végső eltávolodása okoz. Testükben lépésről lépésre készítik elő azt az új Templomot, amelyet majd Jézus szentel fel. Evangélistáink ennek a hagyománynak a közegébe helyezték Jézust. Tanúságként számolnak be a Templomból való kiűzésről, különösképpen is a lukácsi leírásban. A harmadik evangélium Jézust Jeremiáshoz hasonlítja, amikor leírja, miként sírt a hitetlen Jeruzsálem kapui előtt, aki „nem ismerte fel látogatása napját" (Lk 20,41.42). Jézus dühét, amikor közvetlenül ezután kiűzi a kereskedőket, ezeknek a könnyeknek a fényében kell olvasnunk, amelyeket azért ejtett, mert a nép nem akarta, hogy Isten befogadja őt. Márk a maga evangéliumában érzelmi feszültséggel tölti meg elbeszélését, amikor egy teljes nap telik el aközött, amikor Jézus körbetekint a templomtéren, és látja mindazt, ami őt ott körülveszi, és aközött, hogy végbeviszi a kereskedők elleni cselekedetét. János a belső lángolást emeli ki, amellyel Jézus kiűzi a kereskedőket, midőn a prófétát idézi: ,A házadért való buzgóság elemészt engem" (Jn 2,27; vő. Zsolt 69,10). Egy olyan testfelfogás állhat itt a háttérben, amely számunkra idegennek tűnhet: úgy jelenik meg előttünk, mint a transzcendenciával való emberi kapcsolat legalkalmasabb helye, mivel ez nyit meg bennünket a világra, és határozza meg létünket az azzal való talál
