Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Vass Bálint: A lét fogalmának történeti megragadása Balthasar teológiájában

A lét fogalmának történeti megragadása Balthasar teógiájában 153 közötti szeretet adományozásának és fogadásának örök „folyamatában” léte­zik, az időbeliségnek egy bizonyos fogalmát sem zárja ki. Isteni dráma vagy Theodramatik kifejezés pont azt fejezi ki, hogy Istennek a Jézus Krisztus éle­tében végbemenő drámáját oly komolyan kell venni, hogy annak a lehetősé­gi feltételeként egy az isteni személyek közötti ősdrámát ([Urdrama) kell fel­tételezni. Ez a megközelítés nyitja meg az utat azelőtt, hogy az Istenről való beszédben ne kelljen az esetleges lét tulajdonságaitól (perfectiones mixtae) való teljes elvonatkoztatásban tárgyalni: a szentháromságos Istenben megta­lálható mindannak a lehetőségi feltétele (Voraussetzung*6), amely az általa te­remtett világban is található, sőt végső soron csak abból magyarázható meg36 37. Azért is tudja magát Isten ebben a világban és történelemben kinyilatkoztat­ni, mert az a Fiú képére teremtetett (exemplarismus)38. így a létben ontológi- ailag megalapozott Istennel való rokonság miatt a distinctio reális és az abból következő esetleges léttulajdonságok nem létben való fogyatékosságot fejez­nek ki, hanem hasonlóságban megalapozott „abszolút pozitivitást”39. A világi létnek az isteni léttel való, szereteten alapuló rokonsága és az at­tól való teljes függése egyes szerzők szerint a véges létnek az isteni lét által történő „kenotikus” előrerendelésének veszélyével jár, mely a történelmet megfosztja annak dramatikájától. Szerintük Balthasamál Jézus története mintegy az „örökkévalóságban”, az Istenre érvényes „történelem nélküliség­ben” meg lesz „örökítve” és „örökkévalóságtól fogva” lesz belőle.”40 Szerintük annak a logikának következménye, mely Jézus földi történeté­ből úgy következtet Isten belső életére, hogy abból a teljes ontológiát is leve­zeti, a történelemnek és az ontológiának illetéktelen azonosítása volna. Azaz: a történelem dinamikájának a lényeg és lét közötti fönt leírt dinamikájában való megalapozása nem más, mint a Szentháromságon belüli drámának a le­képezése, melynek következtében a történelem a Szentháromságon belül mintegy előre el van rendelve. A történelem ily módon történő előre megha­tározottsága megfosztaná azt történelmi értékétől (azaz az embert a szabad 36 TDIII, 296. 37 TDIV, 472. 38 Az exemplarizmus Balthasar teológiájában betöltött szerepéről részletesebben ld.: Puskás Attila, „Hans Urs von Balthasar teremtésteológiájának alapvonásai" in A Szent Titok vonzásában (Studia Thelogica Budapestinensia 32.), Budapest: Üj Ember Kiadó, 2003, 261-276. 39 Vö.: Theodramatik; II/l, Die Personen des Spiels, Der Mensch in Gott, Einsiedeln 1976, 236-237. 40 „Die Geschichte Jesu wird als «in Ewigkeit» für Gott gültige «ungeschichtlich» in Gott «ve­rewigt» und zu einem »Von-Ewigkeit-her« verwandelt.”, Roland Faber, Der Selbsteinsatz Gottes. Grundlegung einer Theologie des Leidens und der Veränderlichkeit Gottes (SSSTH 16), Würzburg: Echter, 1995,418.

Next

/
Oldalképek
Tartalom