Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Baslez, Marie-Françoise - Török Csaba (ford.): Pál és a rabszolgaság
Pál és a rabszolgaság 131 Végső soron megállapítható, hogy Pál nem volt közömbös a rabszolgasággal szemben. Két pont érdemel kiemelést. A rabszolgaság nem képez számára jogi nehézséget, hanem az emberi nem értelmezésének egy új, Krisztusban való felfogását nyilvánítja ki, amely először vezeti be a kölcsönösség alapelvét az összes emberi viszony terén, még ha egyenlőtlen státuszú emberekről van is szó. A világ tehát meghívást kap arra, hogy megváltozzon. Azonban Pál ezt a változást nem a politikai tekintélyen kéri számon. Kiemelten a keresztény tűzhelyektől kéri ezt. A rabszolgaság kérdése felmutatja azt a missziós szerepet, amelyet Pál a családnak szán. Következésképpen Pál gondolata a rabszolgaságról sem következetlennek, sem határozatlannak nem nevezhető. A házi közösségekre alapuló missziójának sajátos dinamikája igazolja gondolkodását. Fordította: Török Csaba ÉLETRAJZI ADATOK: Marie-Francoise Baslez ókori történelmet tanít az Université Paris XH-n. Vendégprofesszor a párizsi jezsuita fakultáson. Szakterülete a görög-római világ vallásainak és társadalmainak története. Legújabb tanulmányai az őskeresztény közösségek szociológiáját dolgozzák fel: történelmi életrajzot írt Pálról (Saint Paul, artisan d’un monde chrétien, Fayard, Paris 2008), emellett írt bibliatörténeti (Bible et histoire. Judaisme, hellénisme, christianisme, Folio Histoire, Gallimard, Paris 2003) és ókeresztény történeti (Comment notre monde est devenu chrétien, CLD, Tours 2008) műveket.