Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Baslez, Marie-Françoise - Török Csaba (ford.): Pál és a rabszolgaság
126 Marie-Frangoise Baslez baddá lehetnél is, maradj meg benne”21. Az úrnak a maga részéről arra kell felhasználnia felsőbbrendű helyzetét (mindenekfölött pedig a rabszolga élete és halála fölötti rendelkezés jogát, amelyet jóváhagyott számára a társadalom), hogy megtanuljon önmaga fölött uralkodni. A korabeli „jó társadalom” könnyen számon kérhette az együttérzést és az ember önmaga fölötti uralmát azon helyzetekben, amikor konfliktusra került sor az űr és a rabszolga között: „Dühös vagy, tudom, és okkal dühös, azt is tudom, azonban a szelídség igen érdemszerző, épp amikor a legigazabb okból fakad a düh. Te szeretted azt az embert, és remélem, most is szereted. Addig is elegendő, hogy te megenyhülj: újból dühre gyulladhatsz, ha megérdemli, és akkor ez majd még inkább megbocsátható lesz, miután korábban már engedted magad megenyhíteni”22. A páli etika eredetisége abban áll, hogy az együttérzés helyére bevezeti a Krisztussal való azonosulás gondolatát, és kifejleszti az úr és a szolga közötti kötelességek kölcsönösségét, méghozzá eszkatologikus távlatban: „Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. Gondoljátok meg, nektek is van Uratok a mennyben”23. A Krisztusban való egység páli felfogása nyilvánvaló hasonlóságot mutat az emberek testvériségének sztoikus gondolatával, ugyanakkor elválaszthatatlan az isteni ítéletről alkotott elgondolásától, amely úgy a rabszolga, mint az úr számára egyenlő bejutást biztosít az isteni jutalmazásra és büntetésre. Pál tehát tovább megy, mint korának filozófusai, amikor a szentírási anyagból kiindulva kifejleszti a „jó szolgaság” fogalmát, és megalkotja a bűnnek való szolgai alávetettség tanítását (a „rossz szolgaság”)24: vagy Isten szolgái vagyunk Krisztus mintájára, vagy a bűn szolgái. így tehát a páli levelek legtöbbször a házi erkölcs parancsainak kapcsán szólnak a rabszolgákról. Ezen parancsokat nem egyszer egyfajta diptichonba szerkeszti25, holott a rómaiak soha nem választottak más nézőpontot, mint a gazdáét. A parancsok terén a kölcsönösség alapelve kiterjed a házaspárra és a szülő s gyermek közötti viszonyokra, túlhaladva a jogalanyok és a joggyakorlásra képtelen kiskorúak közötti egyenlőtlenségeket: ez a kezdetekben jellemző jegye volt a keresztény társadalomnak. A szolgálat ideálja lép a megtiszteltetésért való versenyfutás helyébe, amely oly jellemző volt az ókori társadalomra. Úgy a 21 1 Kor 7,21. Plinius (római szenátor a II. század eleién), Levelek 9, 21. 23 Kol 4,1. 24 Róm 6,15-23; Fii 2,5-11.
