Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Gerl-Falkovitz, Hanna-Barbara - Szax László (ford.): "A sötétségben elrejtve" - Edith Stein misztikus elmélete A Kereszt tudománya című művében (1942)
,A sötétségben elrejtve 67 Amit Edith Stein megvalósítani kíván, az az áldozat gondolata: hagyni, hogy egy olyan gödörbe vessenek, amelyet nem magad választottál. Az Istenhez való közelség, amellyel szemlátomást Edith Stein élete kitüntettetett, egyúttal a megsemmisülés közelsége is. Belső életét, bár kívülről az öröm jelei látszódnak, fátyolként takarja az egyre közeledő és sötét titok. A megfelelő szó erre a rejtőzködő sejtésre a „Kereszt tudománya”, a tudás azon új módja, amelyben az Istennel való igazi találkozás az eddigi tudás szisztematikáját szétrombolja. A Kereszt tudománya a különböző „utak” rendszerét próbálja kibontani, ámde szorosan hozzátartozik a vándorló lényegéhez, hogy ő maga is úgy érzi, eltévedt, saját helyzetéről sem tud felvilágosítást adni. Ez a folyamat egészen a megsemmisülés mélységébe vezethet, melyet Edith Stein a Megfeszített alakjában vesz fel. Élete végén egy olyan megsemmisülés éri utol, amelynek oka abszurd és emiatt szinte elviselhetetlennek látszik: vér szerinti származása, mint biológiai tény válik bűncselekménnyé. Nem csak őt sújtja mindez, hanem családját és „népét” is, mellyel igazán csak most, a megsemmisítő kiközösítés hatására azonosítja magát. A származása miatti gyötrelmet, kínzást megtanulja azonosítani a Keresztes Szent Jánosnál olvasott „mezítelenség, sötétség és lelki szegénység” fogalmakkal. Egyre növekszik benne az érzés, hogy kiválasztott egy olyan kiszolgáltatásra, melyben önmaga odaadásának eredményét nem láthatja. Egyértelmű, hogy lépésről lépésre közeledik a „semmivé váláshoz”, amelynek reális alakját, formáját sokáig nem ismeri. Különösen jól látszik ez abban a nyitott fogalmazásmódban, melyet 1939. június 9-én kelt szellemi végrendeletében alkalmaz: „Már most örömmel és teljes megadással szent akaratában, veszem magamhoz a halált, amelyet Isten nekem szánt.” Innentől a bűnhődés gondolatát név szerint zsidó népért mondja ki. Utolsó szavai, melyet testvérének, Rosának mondott deportálásuk előtt az utcán, így hangoztak: „Gyere, mi a népünkért megyünk!” Megsemmisült élete végül ragyogó példája lesz a helyettességnek. Létének kiüresített talaján felvillan egy arc, amely a teljes kiszolgáltatottságnak értelmet ad. Edith Stein alakjáról, amely élete utolsó heteiben sem veszített el nyugalmát és kisugárzását, mindez leolvasható. Edith Stein kétszeres tanúságot mutatott fel: megtapasztalta Istent, mint az élet-növelőt és Istent, mint az emberi életet magának követelőt. Fordította: Szax László
