Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Gerl-Falkovitz, Hanna-Barbara - Szax László (ford.): "A sötétségben elrejtve" - Edith Stein misztikus elmélete A Kereszt tudománya című művében (1942)
62 Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz zést mozgásba hozza és a fejlődést előmozdítja. A létezésnek kezdettől fogva esése (vagy emelkedése - az alkalmazott képek ebben nem egységesek) van, dinamikája, amely Isten előmozdító erejével hozható kapcsolatba. Ha ezt a hajtóerőt tudatosan és akarattal keressük, vágyunk rá vagy a hit odaadásában előidézzük, felsejlenek egy út állomásai. A vándor egyedül halad ezen az úton, mégis létezik az elnyert tapasztalatok között csere, kiegészítés: útmutatások későbbre, melyek az út egy szakaszán vagy egy ideig segítséget nyújtanak (amellett, hogy az újrafelismerés formálisan megmarad). Egy ilyen útmutatást tár elénk Stein - tehát a belső élet törvényszerűségeit-, mely türelmet és vigaszt közvetít. Ezen az úton rendszerint találkozunk valamivel, melyet a hívő esetleg bűnként értelmez: az éjszaka jelensége. Kezdetben abban rejlik a kísértés, hogy valamiféle érdemnek, vagy különleges kiválasztásnak értsük, hiszen szinte megtapasztalható Isten közelsége. „Nem veszik észre, hogy mennyi tökéletlenség rejlik benne és mennyi hibát követnek el erénygyakorlataik közben.” Éppen emiatt következik a változás: az éjszakába kerülés. Stein három ilyen éjszakát említ, vagyis a belső tűz látható kihunyását, amely a valóságban Isten végleges feloldódását jelenti a véges lezáratlan lélekben. A zártság megnyitása furcsán történik, váratlanul és látszólag kontraproduktiv módon: az értelem éjszakája által, a lélek éjszakája által és a hit éjszakája által. Ez a három minőségében nem azonos, hanem az egyre növekvő sötétséget fejezi ki. Amit Stein Keresztes Szent Jánost követve elénk tár, azt szinte mindig félreértelmezik és a keresztény út értelmezése kapcsán még a legjobb szándék mellett is rendszerint csak részlegesen ismerik el. Ez pedig nem más, mint az a rosszul értelmezett tény, hogy az út csak rálépve és a vándorlás keserűségei által tátja fel tanítását. Az út mellett állva mindez abszurdnak tűnik, Istenre vonatkoztatva értelmetlennek. Leírja az előrelátható állomásokat: a saját lélek és képeinek elvesztése, az értelem elvesztése és végül Isten elvesztése. Stein alapvetően hallatlan dolgokat vázol fel a másodlagos leírás bátorságával. A keresztény út eltér a „normális” vallásosságtól. Először is kiszárad. A „sötét éj megtisztító szárazsága” veszíti el ugyanis először az ízét. „Minden jámbor gyakorlat íztelennek sőt visszataszítónak tűnik. (... így) a lélek a teremtmények ’ízét’ sem érzi [...] mialatt az érzéki rész élvezet híján lagymatagnak és erőtlennek érzi magát.” „Ha már semmilyen gyakorlatban nem leljük örömünket, nagyon kimértté válunk.” Az íz valami értékeset fejez ki: Minden teremtmény értékességét, csodálatos varázslatosságát, teremtett vagyis Isten által akart szépségét. Az íz mindezt tiszteli azzal, hogy reagál és válaszol. A tisztelet nem jelent túlcsorduló