Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Henrici, Peter - Török József (ford.): Eucharisztia és ekkléziológia a modern gondolkodás tükrében
Eucharisztia és ekkléziológia a modern gondolkodás tükrében 5 A Galilei által képviselt tudományosság további története azt igazolja, hogy ez a vázlatos kép nem túloz. Descartes azért, hogy filozófiailag megalapozza a Galilei-féle tudományt, tovább semlegesítette az anyagi világot, azt visszavezetve a rés extensa-ra, vagyis csak a matematikai kitérj edést-meg- jelenést vette figyelembe mint a lényeget-szubsztanciát. Ez a felfogás még- inkább ellentétbe került a transsubstantiatio klasszikus magyarázatával, ami Descartes számára egyházi cenzúrát eredményezett. Leibniz monadikus felfogása az előzőkhöz hasonlóan teljesen intellektuális, az anyagi világot a „jelenségre” fokozta le, s ez által kifejezetten lehetetlenné tette a transsubstantiatio magyarázatát. Emiatt Leibniznek jó luteránus- ként nem kellett nyugtalankodnia, hiszen hite nem kötelezte az átlényegúlés tanának elfogadására, komolyan vételére. Élete utolsó éveiben egy jezsuitával levelezett, és Des Bosses atya állhatatosan számon kérte rajta, miként tudja a monadikus filozófiáját kibékíteni az átlényegúlés katolikus tanával, amelyben a test fogalma fontos szerepet játszik. Ökumenikus hajlandóságától serkentve, s hogy eleget tegyen levelező társának, Leibniz a monadikus elméletéhez új elemet adott hozzá, a „vinculum substantiale” hipotézisét, „ali- quid phaenomena extra animam realisans”, amelynek köszönhetően „ex pluri- bus substantiis" (vagyis a monaszokból) „orituruna nova”, vagyis a test valódi „összetett lényege”.3 Leibniz akármennyire is hitelesnek tartotta ezt a feltevését, az gyökeresen megváltoztatta volna monadikus filozófiáját, s talán a modern filozófia egész intellektualista irányzatát. Ez az az irányzat, amelynek légkörében ma is élünk, legtöbbször öntudatlanul. Miközben továbbra is azt mondjuk, hogy „a nap fölkel” és „lenyugszik”, többé nem viseltetünk teljes bizalommal érzékeink iránt, folyamatosan tudatában annak, hogy a nap marad ugyanott és a föld forog-mozog. Ugyanúgy hajiunk arra, hogy az „igazság”, az igazi természete mindannak, amit az érzékeink által fölfogunk, abban áll, amit érzékeinkkel mi nem fogunk föl, vagyis az atomok, molekulák és elektronrezgések kölcsönös kapcsolataiban, az élők számára a DNS struktúráiban. És mit mondjunk a kortárs emberről, aki a tudomány még reális világa mellett felépít magának egy teljesen virtuális, teljesen az ember által kitalált second world-ot? Az érzékelhető világ elveszítése, vagy még pontosabban a mi bizalmunk elveszítése az érzékeink által fölfogottak elveszítésével megmagyarázható, 3 C. J. Gerhardt, Die philosophischen Schriften von Gottfried Wilhelm Leibniz, II, Berlin, Weidmann, 1879, pp. 291-521, p. 438. Vittorio Mathieu, Leibniz et Des Bosses (1706-1716), Torino, Giannichelli, 1960.
