Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Gruber László: A reprezentáció (képviselet) - teológia II. János Pál papság-teológiájában
A reprezentáció (képviselet) - teológia II. János Pál papság-teológiájában 57 2. AZ EGYHAZ-REPREZENTACIÓ TEOLÓGIA (REPRAESENTATIO ECCLESIAE) A papszentelés által a szolgálati papságban részesült személyek hivatala nemcsak Jézus Krisztus hivatala, hanem az Egyházé is: a pap nem csupán Jézus Krisztus eszköze (instrumentum Christi), képviselője, megjelenítője (re- apresentatio Christi capitis), akinek a szentségi cselekmények során a személyében cselekszik (agere in persona Christi), hanem az Egyház képviselője (reapresentatio Ecclesiae), és egyúttal annak nevében is cselekszik (in perso- na/nomine Ecclesiae)111. Ez azt is jelenti, hogy a papi hivatal nemcsak szentségi Krisztus-képviselet, ill. Krisztus hivatala (krisztológiai szempont), hanem nem szubsztanciális-statikusnak kell felfognunk (mintha egy ’második Krisztus’ lenne a pap), akkor is, ha a pap cselekvési-képessége magában a ’lét’-ben (tehát annak tényében, hogy ti. pappá lett) alapozódik meg. Aquinói Szent Tamás szerint ez a ’lét’ egy 'potentia' vagy 'virtus', amely csak meghatározott szentségi cselekmények során aktualizálódik. Vö. Summa Theologiae III, q. 63, a. 2, c; in Cordes, P. J., „Sacerdos alter Christus”?, 41-42. Ugyanezt mondja Bellarmin Szent Róbert (1542-1621) egyháztanltó is, vagyis hogy a pap in persona Christi működése a szentségi cselekményekre korlátozódik. Vö. Bellarmino, R., Controversiarum de sacramento Eucharistiae, Paris 1873, lb. VI, c. 4; in Cordes, P. J., „Sacerdos alter Christus”?, 40. Ezt a felfogást fogalmazza meg majd egyébként a II. Vatikáni Zsinat is (PO 2; SC 33, LG 10. 28); vö. Hünermann, P., Theologischer Kommentar zum Dekret über den Dienst und das Leben der Presbyter 'Presbyterorum ordinis’, 349. 544-545. 17II. János Pál Keljetek föl, menjünk c. könyvében (Üj Ember Kiadó, Budapest 2004; eredeti mű: Alzatevi, andiamo!, Mondádon, Milano 2004) egyértelműen a II. Vatikáni Zsinat tanítását követve - s igy beleilleszkedve az Egyház ősi teológiai felfogásának töretlen folyamába - hangsúlyozza, hogy a szentelés által a püspökök - s a papok hasonlóképpen - „kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak a tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekszenek (LG 21)”, 24. E Krisztus személyében történő cselekvés (in persona Christi agere - gondolat) különleges módon megvalósul a szentségek kiszolgáltatásakor: „Amikor a püspök (és analóg módon, aki a szolgálati papságban részesült!) személyesen szolgáltatja ki a szentségeket, látható módon Krisztus jeleként áll elénk, aki örökké él és működik Egyházában”, 52. „A püspök (ill. a pap!) Krisztus jelenlétének jele a világban. Az emberek elé siet, ott, ahol vannak: nevükön szólítja, felemeli, megvigasztalja őket az Örömhír továbbadásával, és egy asztal köré gyűjti össze őket”, 107. A püspök különleges hivatása, „hogy közel legyen az emberekhez, akiket Krisztus nevében saját egyházába gyűjt”, 107. Mindazonáltal hangsúlyozzuk, hogy a pápa nem szűkíti le a Krisztus-reprezentációt mintegy funkcionálisan a szentségi cselekményekre, hanem az ordo által a felszentelt személy leikébe vésődött kitörölhetelen character és az ebből fakadó configuratio miatt (is) szüntelen hivatása lesz a szegény, engedelmes, tiszta és értünk önmagát feláldozó Krisztust megjeleníteni egész életével, ill. életvitelével az emberek számára, akikhez küldetése szól, ugyanazt az érzést ápolva önmagában, ami Őbenne volt (vö. Fii 2, 5). A pap egzisztenciáját tehát az Isten és az emberek iránti teljes odaadás kell, hogy jellemezze, s ez az Eucharisztia áldozatának bemutatásakor kezdődik és az életáldozatában konkretizálódik. Vö. II. János Pál, Papoknak írt levél Nagycsütörtök alkalmából, Rőma-Gemelli Klinika, 2005. március 13, n. 3. 18 Vö. Rahner, K., Der theologische Ansatzpunkt für die Bestimmung des Wesens des Amtspriestertums, in Concilium 5/1969,194-197.
