Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Koch, Kurt - Rokay Zoltán (ford.): Az egy római mise-rítus két formája: Liturgiateológiai bevezetés XVI. Benedek pápa motu propriójához
32 Kurt Koch gia fenomenológiája lett döntő a liturgia reformjának befogadásánál. Ennek megfelelően a zsinati liturgiareformnál azt vélelmezték, hogy ami lényeges a liturgiát népnyelven és a nép felé fordulva ünnepeljük. Kialakítására többféle lehetősége nyílik, mint eddig, és hogy a laikusok végezhetnek bizonyos liturgikus szolgálatokat a keresztség és a bérmálás alapján. Nem kétséges és érthető, hogy az átlag katolikusok tudatát, a megújított liturgia ezen közvetlenül tapasztalható elemei határozták meg mérvadóan. Mégsem szabad feledésbe merülni annak, hogy itt részben olyan elemekről van szó, amelyekről a zsinat még csak nem is tárgyalt.3 Erre röviden emlékeztetni kell, hogy helyes fényben szemlélhessük a motu propriót. Először is ki kell hangsúlyozni, hogy a zsinat a meglévő liturgikus könyvek revízióját rendelte el, és ezt illetőleg liturgikus alapnormákat fogalmazott meg, amelyeket természetesen minden liturgikus könyv alkalmazásánál tiszteletben kellett tartani. Másodszor, ami a liturgikus nyelvet illeti, a II. Vatikáni Zsinat semmi esetre sem semmisítette meg a latin nyelv használatát, sokkal inkább hangsúlyozta, hogy a római rítusban meg kell maradnia a latin nyelv használatának, amennyiben ezzel különjog nem áll szemben.4 Ezáltal világos, hogy a zsinat nem nyilatkozott fenntartás nélkül a népnyelv bevezetése mellett. Sokkal inkább a római liturgia korlátozott akulturációja volt a célja, hogy megőrizze lényegi egységét és előmozdítsa az áthagyományozott latin kultusz-nyelv és a népnyelvű liturgia egymás mellett létének megőrzését. Ezen oknál fogva a liturgikus reform során először minden liturgikus könyvet latin nyelven dolgoztak ki, mielőtt anyanyelvre fordították volna. Hasonló az is, amit a mise celebrálásának irányáról kell mondani, amelyről a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban egyetlen szó sem esik. Igaz, a Rítuskongregáció a Liturgikus tanáccsal együtt még a zsinat alatt, 1964-ben az Inter Oecumenicis instrukciójában lehetővé tette a nép felé történő celebrá- lást, ám azt nem írta elő. A Római misekönyv általános bevezetője, 1969-ből, ugyanezen a vonalon áll, amikor megjegyzi, hogy a főoltárnak szabadon kell állnia, „hogy nehézség nélkül körül lehessen járni, és hogy azon a nép felé is lehessen ünnepelni a szentmisét.”5 Az új kiadásban azután, 2002-ben még 3 Vö. K. Koch, Liturgie als Zeichendienst am Heiligen. Vierzig jahre nach der Liturgiekonstitution des II. Vatikanischen Konzils, in: IKaZ Communio 33 (2004) 73-92. 4 Sacrosanctum concilium, Nr. 36. 5 Római Misekönyv. Általános bevezetés 262. sz. (2002. évi harmadik mintakiadás).
