Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Puskás Attila: Jézus üdvözítő halála
76 Puskás Attila hogy Máté Márk szövegét követi bizonyos kiegészítésekkel és változtatásokkal. A másik típust Pál és Lukács szövegei képviselik, ahol azonban nem zárható ki, hogy Lukács a páli hagyomány mellett ismerhette Mk szövegét és talán saját forrása is volt. Mindenesetre a típusok közötti és az azonos típuson belüli kisebb-nagyobb eltérések azt mutatják, hogy a szövegek nem szó szerint ismétlik meg Jézus szavait, hanem abban a formában közlik ezeket, ahogyan az őskeresztény közösségek liturgiája felidézte és teológiailag elmélyítette azokat húsvét után. A kutatók véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy melyik típust tekintik hagyománytörténetileg eredetibbnek, s hogy ennek megfelelően a teológiai értelmezési folyamatnak milyen állomásait vázolják. Mivel azonban összességében tekintve - noha különböző súlypontokkal és részben eltérő módon - mindkét alaptípushoz tartozó valamennyi kánoni szöveg ugyanazokat a lényeges teológiai elemeket tartalmazza (a szövetség és az értünk/sokakért adott élet gondolata), arra kell következtetnünk, hogy a két típus kölcsönösen hatott egymásra, s egy közös arám vagy héber nyelvű forrásból merítenek, melynek végső eredete maga Jézus.17 Az Eucharisztia-alapítási szavak s ezzel összefüggésben Jézus halálfelfogása jelentésének megértéséhez figyelembe kell venni a jézusi mondatok utalásait különböző ószövetségi teológiai tartalmakra, mint pl.: a Sinai szövetség vérrel való megpecsételése (Kiv 24), az újszövetség ígérete (Jer 31), Isten szenvedő szolgájának alakja, aki életét adja „sokakért” (íz 53) s végül a húsvéti bárány vérével kapcsolatos rítus. A korábbiakban már szóltunk arról, hogy az exegéták véleménye megegyezik abban, hogy Jézus prófétai sorsként értelmezte és tudatosan így fogadta erőszakos halálát. A kutatók döntő többsége egyetért azzal is, hogy a Mk 14,25-ben olvasható eszkatológiai előretekintés Isten országának eljövetelére, illetve saját megmentésére, mely az erőszakos halál ellenére valósul meg, magától Jézustól származó kijelentés (ipsissima verba). Az utolsó vacsorán mondott és a rá váró erőszakos halált értelmező szavak - „Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában” (Mk 14,25) - arról tanúskodnak, hogy Jézus saját halálát, mint Istentől akart eseményt vette magára, s ehhez a halálhoz kapcsolta az Isten országáról szóló eszkatológiai üzenete beteljesedését, az istenuralom végérvényes megvalósulását.18 Ebből a két gondolatból kiindulva kirajzolódhat előttünk az az értelmezési keret, amelyben 7 Dóka Zoltán, Márk evangéliuma, Budapest 1977,354. 18 Vö. H. Merklein, Der Sühnegedanke in der Jesustradition und bei Paulus, in Das Opfer. Biblischer Anspruch und liturgische Gestalt (QD 186), Freiburg im Bresgau 2000, 64.
