Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 3-4. szám - Nemi identitás - Henrici, Peter - Szax László (ford.): Filozófiai megfontolások az ember kétneműségéről
Peter Henrici Filozófiai megfontolások az ember kétneműségéről Az első és évszázadokig az egyetlen, az ember kétneműségéről szóló filozófiai írás Platón Symposiuma volt, melynek főszereplője egy Diotima nevű asz- szony. Ő az, akinek Szókratész megengedi, hogy a legmagasabb metafizikai kinyilatkoztatás részese legyen. Mindez nem véletlen. Dante Divina Comedia című művében egy asszony, Beatrice (a „boldogsághozó”) vezeti a költőt a Mennyországba. Időben közelebb hozzánk Paul Claudel komikus-vallásos drámájában (Soulier de Satin) ismét egy asszony, Dona Proéza játssza a főszerepet. Mindez nemcsak hódolat Goethe „örök nőiesség” fogalma előtt. A két nem összetartozása a különbözőségben utat nyit az ember számára a transzcendens felé. Az ember kétneműségének ténye mindeddig még kevéssé került átgondolásra a filozófia szintjén. A nemek közötti különbséget olyan egyértelmű dolognak tartották, amelyről nem érdemes tovább gondolkozni. Mindenhol megtalálható a természetben, rendeltetése könnyen felismerhető. A szaporodást szolgálja és célja, hogy az öröklött tulajdonságokból új meg új kombinációkat hozzon létre. Az embernél a kétneműség nem redukálható pusztán a szaporodás eszközének szintjére. A ember az egyetlen természeti lény, amely tisztában van kétneműségével, tudomással bír a másik nemről, amely nem ő és amellyé ő nem is válhat. Minden emberi individuum, minden emberi személy előbb vagy utóbb felismeri, hogy az emberi lét két alapvető variánsának egyikéhez tartozik és hogy a másik mindörökre elérhetetlen marad számára. Mindez csodálkozást szül, amely kiindulópontja lehet a filozófiának. Mindazonáltal a filozófiai gondolkozás csak nagyon ritkán ereszkedik le ilyen konkrétumokhoz, szívesebben marad elvont.
