Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Bourgeois, Daniel - Török József (ford.): A napkeleti bölcsek a kánai menyegzőre sietnek
Daniel Bourgeois A napkeleti bölcsek a kánai menyegzőre sietnek 1. EGY POGÁNY TÉMA ÁTALAKÍTÁSA A keresztény liturgia lényegében az a mód, ahogyan az Egyház az idő folyamán - ami neki itt lenn megadatik - ünnepli Jegyese és Megváltója, Krisztus misztériumát, aki az Egyházat bevezeti életének és dicsőségének bensősé- gességébe. Ezért igényli az Egyház, hogy legyen naptára-kalendáriuma, nem mintha az időt matematikai vagy csillagászati elvek alapján akarná szétosztani, hanem hogy létrehozza a találkozás, a dicséret ritmusát föltámadt Urával, Jézus Krisztussal. A ritmus kezdettől fogva a vasárnap heti ritmusa, a dominica dies, a nap, amelyet az Úr szerzett, föltámadásának napja: kezdetektől fogva az eucharisztia vasárnapi ünneplése a legalapvetőbb összetevő, az Egyház életét leginkább strukturáló tett. Mielőtt gyakorlattá, vagy az egyházi parancs engedelmes megtételévé, majd a modern gondolkodásban tetszőlegessé vált volna (e modern gondolkodás a létezés liturgikus dimenzióját egyre személyre szabottabbá és egyénivé tette és elvágta a térhez, időhöz kötődő gyökereit), a vasárnapi eucharisztiát a legnagyobb kegyelemként fogadták el és tartották számon, amit a Föltámadott szerzett népének. A megdicsőült Krisztus adta testét és vérét egybegyűlt népének, és e közösség az ő testévé lett húsvét ereje által; ő ébresztette föl dicsőséges visszatértére a várakozást, ő nyilvánult meg a püspök által hirdetett Igében, ő táplálta testével testének tagjait; ily módon az Egyház mindig Krisztus húsvétját ünnepelte, vagy évenként, vagy hetenként: az Egyház húsvétosult időbeliségében és történelmében, évről évre, hétről hétre, vasárnapról vasárnapra. Zenei hasonlattal élve, Krisztus húsvétja a keresztény liturgia generálbasszusa, ez a liturgia eredetében húsvéti és az is marad az idők végezetéig, amikor minden belefoglaltatik Krisztusba. A kronológiák vagy kalendáriumok a kultúrák vagy népek történelmében nem kevésszer találkoznak vagy szolgáltatnak különböző egybeesésekkel, ez az eset karácsony és vízkereszt - epifánia esetében is. Eredetét illetően mindkettő a római Sol invictus kultuszhoz kapcsolódott; a „legyőzhetetlen nap” kultuszához, amit a téli napfordulókor ünnepeltek, jelezvén a kalendá- ris ciklus visszatértét: a nap az égen elérte a legalacsonyabb pontot és a na-
