Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Dolna, Bernhard - Szabados Réka (ford.): A kánai menyegző - egy zsidó esküvő?

Bernhard Dolna A kánai menyegző - egy zsidó esküvő? Jézus első csodáját egy ünnepen tette, a kánai menyegzőn, amely a végső idők ünnepének megízlelésévé vált. Ő az öröm, a földi és mennyei adomá­nyok teljességét ajándékozta. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hit­tek benne (Jn 2,11). Ez azt jelenti: Isten önmagát kezdi ajándékozni a Szent­iélekben és ezáltal elkezdődik a világ átváltozása. A történet mélyebb értelme a hit számára már az első sortól kezdve felismerhető a „harmadik napra” való utalással (utalás az Úr színeváltozására a Sinai hegyen [Kiv 19,16] és a feltámadásra). Az üdvösség egésze mutatkozik meg szimboliku­san, Isten terve Izraellel és a világgal, az Újszövetség. Ezzel együtt az is az evangélisták szándéka, hogy az elmondott történet ne csak egy hasonlat le­gyen, amely egy fontos eseményt beszél el, hanem egy valóságos esemény, mely ebben a világban és ebben az időben történt. Az isteni beavatkozás eb­be a földi világba, ahogyan ez a hitben megtapasztalható, János szerint lé­nyegesen hozzátartozik Krisztus misztériumához. Az olvasó e történet olva­sása közben különböző szinteket figyelhet meg. Bár ezek a sorok egy földi menyegzőre terelik a figyelmet, azonban egy a hitben történő menyegzőről van szó, mégpedig Krisztus és az Egyház frigyéről Izrael Istennel való kap­csolatának történelmi keretében. AZ ELSŐ ÖT TANÍTVÁNY - ÚTJUK KÁNÁBA Az menyegző előzménye Jézus első öt tanítványának kiválasztása Júdeábán a Jordánnál, a Kánába vezető úton. Jézust először két tanítvány követi - And­rás és egy meg nem nevezett tanítvány -, miután Keresztelő Szent János a hozzá közeledő Jézust másodszor Isten Bárányának nevezi és ezzel messiási mivoltát Isten szenvedő szolgájával (íz 53,6) hozza összefüggésbe. Jézus megkérdezte őket: „Mit kerestek?” (nem: „Kit kerestek?) Ők kérdéssel vála­szoltak: „Rabbi, hol laksz?”. Ők tanítójukban nem csak őt magát keresik, hanem az otthonát is. A tizenkét éves Jézus így válaszol az őt kétségbeesve

Next

/
Oldalképek
Tartalom