Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3-4. szám - Hittan az iskolában - Sport - Cordes, Paul Josef - Szax László (ford.): Don Luigi Giussani: az újraevangelizálás egyik főszereplője
180 Paul Josef Cordes Ugyanezt tapasztaljuk minden emberi kapcsolatban, mert ebben „jelöli meg Jézus Krisztus az élet közepét és kinyilatkoztatja az ’én’-t”. A másik iránti ilyenfajta nyitottságban válik fontossá az életem számára a Názáreti Jézus, akit megöltek és feltámadt. A felebarátom tekintetéből néz rám, teljesen megszokott emberekből. Az Úr azoknak az arcát veszi fel, mint ahogy a tanítványok képét is felvette, akiket Palesztina falvaiba küldött, akikben személyesen is el akart jönni. A kereszténység innentől kezdve már nem ugyanazt jelenti, mint előtte. Valami furcsa dolog hatolt be az életem szívébe. Teljesen más kategóriákban látunk, hálát érzünk, eddig nem ismert energiáink szabadulnak fel, melyek cselekvésre ösztönöznek. Ezt Isten lelke cselekedte; ereje emberi tapasztalattá változott. Az eseményben fontossá teszi számomra a legmélyebb emberi találkozást saját magammal és hagyja, hogy minél mélyebben felfedezzem önmagam. A klasszikus antik világ utolsó nagy szónoka Gaius Marius Victorinus (1362). Milánóban Szent Ambrus szószékéről a következőket mondta: „Amikor Krisztussal találkoztam, felfedeztem magam, mint embert.” Mindezt háromszáz évvel Krisztus mennybemenetele után jelentette ki. A pogány meglátta az Urat a fiatal keresztényekben, akik megtérése miatt lelkesen ujjongtak. KORRELÁCIÓ Mindez sokat elárul Don Giussani lelkipásztori munkájáról. Kiállja az összehasonlítást a nagy teológiai elméletekkel, mint például Paul Tillich korrelációs elvével, sőt mi több, ez utóbbit csak megerősíti, anélkül, hogy átvenné annak gyengéit. Álljon itt egy rövid szisztematikus kitérő mindazok részére, akik a lelkipásztorkodásban érdekeltek, ennek a férfinek teológiai gondolat- menetéről. Mindennél fontosabbnak tartja az Evangélium hirdetőjét, aki az emberek feladatait és életét az isteni kinyilatkoztatással kapcsolja össze. Pál apostol ezt „kényszerként” élte meg: ,Jaj nekem, ha nem hirdetem az Evangéliumot” (lKor 9,16). Belülről érezte magát kényszerítve. Másrészről tisztában volt azzal is, hogy kortársai számára nem válhat kinyilatkoztatássá, teljesen idegen, érthetetlen és jelentéktelen marad számukra. Ezért utalt visz- sza az athéni Areopágoszon arra az oltárra, melyet „az ismeretlen istennek” szenteltek (ApCsel 17,23). Minden apostol szembe találja magát azzal a kérdéssel, hogy hogyan érje el embertársai szívét. Különösen akkor, ha nem elégíti őket ki a rutinból vagy az éppen szokásos válaszokból mondott beszéd. Az egyháztörténelem sok olyan férfit és nőt ismer, akik Isten lelkének irányításával ki mertek tör
