Communio, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1-2. szám - A kánai menyegző - Joseph Ratzinger - Henrici, Peter - Bolberitz Pál (ford.): A kánai menyegző csodája
10 Peter Henrid hogy a szöveg kifejezetten hangsúlyozná, a „bor-csoda” messze túlmutat rendkívúliségében a csodák általános jellegzetességén. Itt ugyanis túláradó mennyiségű víz lett átváltoztatva borrá (kb. 480-720 liter vízről van szó) és ugyanennyi mennyiségű bor lett belőle a „bor-csoda” folytán, méghozzá - az elbeszélésből egyértelműen kiderül - a legfinomabb borrá. Ez a „túlcsorduló bor-csoda” előre mutat a túláradó kenyérszaporítási csoda irányába, mely az evangéliumokban a legjobban bizonyított jézusi csoda, méghozzá olyan csoda, aminek egyértelmű messiási és húsvéti értelme van.1 Kenyér és bor: ez vezet bennünket a harmadik szintre, nevezetesen a szimbolikus értelmezéshez. A csoda „jel”, mely önmagán túlra mutat. Ezen a szinten kell keresnünk az evangéliumi elbeszélés döntő kijelentéseit. Nem kétséges, hogy itt a kánai menyegzőről szóló részben a bor középponti téma. A bor Isten ajándéka, ami „megvidámítja az ember szívét” (Zsolt 104,15). A bor az öröm reális szimbóluma, amit Isten ajándékoz. Ezért tartozik a bor az ünnepek vallási rítusához az ószövetségben, nevezetesen a szombathoz, a húsvéthoz és a menyegzőhöz. A bor túlcsorduló mértéke egybecseng Izajás prófétának a beteljesedett végidőről, vagyis az Isten üdvözítő művének teljességéről szóló jövendölésével: „És a seregek Ura minden nemzetnek kövér lakomát készít e hegyen. Lakomát borral, velős, kövér falatokkal, seprő nélküli borral. Lerántja e hegyen a takarót, mely minden népre reáborult, s a fátyolt, mely minden nemzetre feküdt. Örökre megsemmisíti a halált és letörli az Úristen a könnyeket minden arcról, és megszünteti népe gyalázatát az egész földön. Bizony, az Úr mondotta ezt!” (íz 25,6-8). Mindazok számára, akiknek volt „fülük a hallásra” és „szemük a látásra” a kánai menyegző bor-csodájában megvilágosodott a messiási végidő megjelenése - ámbár nem olyan formában meghirdetve, mint ahogy azt a büszke Jeruzsálem várta, hanem elrejtettségben a félig pogány Galilea egyik félreeső kis falujában. S hogy ez a csoda valójában az első beteljesedése volt a végidőkre irányuló reménységnek, nem csupán a bor túlcsorduló mennyiségének és kiváló minőségének hangsúlyozásával lett aláhúzva, hanem azáltal is, hogy ez a menyegzői bor éppen azokban a korsókban jelent meg, amelyekben a mózesi törvény által előírt rituális mosakodásra és tisztulásra használt vizet tárolták. Ily összefüggésben az ószövetség „vize” átváltozott az evangéliumi menyegzői öröm új borává - nevezetesen olyan borrá, mely „új tömlőbe való” (Mk 2,22). A keresztények számára ez még többet jelent, mert előre jelzi az utolsó vacsora borát, amelyben minden beteljesedik, s melyről 1 1 Vö. Ignace DE LA Potterie, „Die wunderbare Brotvermehrung”, Communio 18 (1989) 207-221.
