Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Semjén Zsolt: Egyházpolitika, egyház és politika
88 SEMJÉN Zsolt ebből következik, hogy nem voltunk kettős adófizetésre kényszerítve, és azáltal volt ez lehetséges, hogy az állam pontosan ugyanúgy finanszírozta a közfeladatokat ellátó egyházi intézményeket, mint a hasonló feladatokat ellátó államiakat vagy önkormányzatiakat. Mindennek a részletes kidolgozása, mintegy matematikai képlet alapján való biztosítása szerepel abban a szerződésrendszerben, amelyet a történelmi egyházakkal kötöttünk és természetesen az ezeknek megfelelő törvényekben. Nyilván most nem lenne szerencsés untatni a hallgatóságot számszaki adatokkal, de mintegy érzékeltetésül egyetlenegy számot hadd mondjak: az 1994-1998 közötti kormány idején például bármely állami bölcsészkar hallgatónként évente 400-450 ezer forintos állami támogatást kapott. Ugyanez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarai esetében 80 ezer volt. Holott világi tanárok világi tudományt tanítottak világi diákoknak - az esetek jó részében - magasabb színvonalon, mint az állami egyetemeken. Ezért az egyházi egyetemek - hogy a puszta létüket fenntartsák - kénytelenek voltak tandíjat szedni. De hát akkor hogyan beszélhetünk szabad intézményválasztásról, ha a keresztény szülők jelentős része azért nem tudta a tehetsége és szíve szerinti egyetemre íratni a gyerekét, mert egyszerűen nem tudta kifizetni a tandíjat? Akkor így hazugság a szabad intézményválasztás, és ócska, elkopott jelszó az állampolgári jogegyenlőség. Éppen ezért minden területen (természetesen az egyes területek sajátságainak megfelelően) biztosítottuk mind a normatíva, mind a kiegészítő támogatás, mind pedig az egyenlő pályázati feltételek és lehetőségek tekintetében a teljesen egyenlő finanszírozást az egyházi intézményrendszer és az állami-önkormányzati intézményrendszer között.
