Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Semjén Zsolt: Egyházpolitika, egyház és politika
84 SEMJÉN Zsolt sajátos céljaik eléréséhez szükséges eszközökkel - mintegy ön- maguktól - rendelkeznek, nem pedig valaki kegyelméből. Tehát az egyház a létét nem az államtól vette, sajátos céljához, az üdvösség szolgálatához eszközeit nem az államtól kapta (dogmatika, szentségtan, liturgia, kánonjog), hanem végső soron isteni Alapítójától. Ezért állam és egyház kapcsolatában nem fogadható el semmiféle alá-fölé rendeltség, csak a legszigorúbb mellérendeltség. A második ilyen alapvető állítás az, hogy az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, hiszen egyszerre vagyunk tagjai az egyháznak és polgárai a magyar hazának. Nem a kettőnek a szembeállítása a járható út, hanem a kettő harmonikus együttműködése szolgál az egész társadalom javára. Ezen a ponton szeretnék egy rövid megjegyzést tenni a „világnézeti semlegesség” mítosza kapcsán. Az, hogy az állam a társadalomban lévő világnézetek tekintetében semleges - azaz mint állam nem azonosítja önmagát valamelyik lehetséges világnézettel -, nem feltétlenül jelenti azt, hogy azokat azonos értékűnek kellene tekintenie, és egyáltalán nem jelentheti azt - amint néhány liberális gondolkodó véli -, hogy az államnak valamiféle semleges világnézete kellene hogy legyen, vagy főként, hogy azt propagálja. A harmadik állítás, hogy teljességében akarjuk elismerni az egyház szolgálatát. Ha megnézünk egy egyházi intézményt, mondjuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, a Piarista Gimnáziumot, a Bethesda Református Gyerekkórházat, akkor azt látjuk, hogy egy valóság, de két aspektusa van. Egyfelől, mint egyházi valóság - amely az üdvösség jele és eszköze a transzcendenciára irányul. Ebben a tekintetben az immanens, világi államnak egyetlen feladata lehet: a vallásszabadság biztosítása a maga teljességében. Nyilvánvaló, hogy a profán állam nem ille-