Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Pfeiffer, Heinrich - Füzes Ádám (ford.): Krisztus teológiai ábrázolásának alapvető pontjai
50 Heinrich PFEIFFER Ez a tény annál is döbbenetesebb, hogyha meggondoljuk, hogy a két arc, a torinói lepelé és a manoppellói kendőé az első ránézésre egészen különbözőnek tűnnek. Csak az átlátszó anyagra készült fotók egymásra helyezésekor jövünk rá, hogy ugyanarról az arcról van szó, és hogy mindkét kép arcvonásai teljesen megegyeznek egymással. Azzal a gyakran megfigyelhető jelenséggel állunk szemben, amikor szubjektiven értelmezünk újra egy képet, kiragadva azt objektív környezetéből. Megvizsgálva a manoppellói kendőn az arcot, amely nyitott szemmel és szájjal található, fölfedezzük, hogy tulajdonképpen a torinói leplen is - ellentétben az első benyomásunktól, amelyben csukottnak láttuk - a száj és a szemek nyitva vannak. Mindezt az arc vonásai bizonyítják, amelyek mind a két képnél azonosak, nyitott szemmel és szájjal. A művészek, akik egyik vagy másik prototípust választották modellül különböző időben és a világ különböző pontjain, ugyanúgy szubjektiven értelmezték ezeket a részleteket, mint ahogy mi is ezt tesszük ma. A torinói lepel szeme és szája első ránézésre csukottnak tűnik. Ezért hát ahol a klasszikus tipológiájú Krisztus ábrázolásokon csukott szemet és szájat találunk, ott arra a következtetésre juthatunk, hogy a torinói lepel volt az ihlető prototípus. Ahol pedig nyitott szemet és szájat találunk, ott feltételezhetjük, hogy a manoppellói kendő szolgált modellül. Korábban már kijelentettük, hogy csak Krisztus lehet ábrázolásainak minden korban követendő modellje, és hogy egy ilyen képmásnak tartalmaznia kell egész életét, beleértve a szenvedést és a feltámadást is. Isten megtestesülésének tényé- ből fakadóan és abból következően, hogy csakis egy kép lehet az, amely az élet teljességét magába foglalja végleges és tökéletes formában, mindebből egy a priori következtetést vonhatunk