Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Zupet, Janez - Török József (ford.): A kereszt által jött az öröm a világba
12 Janez ZUPET Boldogok azok a betegek és szenvedők, akik képesek erre a nagylelkű és nemes, másokért történő felajánlásra, áldozatvállalásra. Ők már itt megízlelik azt az isteni boldogságot, ami rájuk a mennyben vár. A lemondás keresztény megértése A lemondás ilyen összefüggésben szintén tágabb értelmet nyer. Az ember önkéntelenül is kellemetlennek, természetellenesnek, kínosnak tartja a lemondást önmagáról, egoizmusáról, önszeretetéről. Ilyen volna a lemondás, ha önmagában végcél lenne. Az evangéliumi lemondás azonban csak eszköz, egy út, amely a cél felé vezet. A keresztény ember nem önmagáért a lemondásért mond le bizonyos javakról, sem pedig valamiféle önkínzás miatt, hanem hogy elérje azt a belső szabadságot, amelyet a lelkiélet föltételez, hogy a lélek Isten öröméből részt kérhessen. Ezt annál inkább is hangsúlyozni szükséges, mert a múltban a lemondás fogalmának egyoldalú kifejtése gyakran kimerült a világtól való menekülésben. Az ilyen pesszimista nézőpont nem fér össze a hiteles keresztény lemondás fogalmával és megtapasztalásával. A lemondásban számot kell vetni az értékek rangsorával. Az ember kisebb értékekről mond le lényegesen nagyobbakért: Minden okos ember örömmel lemond valami múlandó jóról, ha tudja, hogy ezt megtéve valami elveszíthetetlenre tehet szert. Mi keresztények, a lemondást gyakorolva ezt tesszük. Nem szabad elfelejteni, hogy az igazi lemondás egyszerre isteni és emberi munka; Isten kegyelmével fölemeli és megáldja az ember őszinte erőfeszítését. A szántóföldben elrejtett kincs és igazgyöngy