Communio, 2003-2004 (11-12. évfolyam, 1-4. szám)
2003-2004 / 1-4. összevont szám - Az öröm - Semjén Zsolt: Egyházpolitika, egyház és politika
EGYHÁZPOLITIKA 99 Noha szorosan véve nem egyházpolitika, hanem inkább egyház-diplomácia, de nekem személy szerint a legtöbbet az jelentette, hogy szerepem lehetett abban - eszközszerű szerep, mert az voltaképpen a Szentlélek műve - hogy 2000. augusztus 20- án a Szent István-bazilika előtt I. Bartholomaiosz Konstantinápoly egyetemes patriarchája - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora - bejelentette, hogy a bizánci Szent Szinódus szentnek ismeri el a mi Szent István királyunkat. Hogy egy az 1054-es egyházszakadás után Nyugaton kanonizált szentet elismerjenek Keleten, vagy egy keletit Nyugaton, ilyenre nem volt precedens. Így az egyházszakadás óta Nyugat és Kelet első közös szentje: Szent István király. A magyar kereszténység ezzel újabb szolgálatot tett az egyetemes kereszténységnek, hűen ahhoz a történelmi küldetéséhez, hogy Magyarország, noha egyértelműen a Nyugat része, mégis híd a Kelet felé. A mi keresztény őseink ezer évvel ezelőtt az egyházszakadás bűnével elszakították Krisztus varratlan köntösét. És itt és most, ezer évvel később, a Magyar Millenniumkor, Budapesten tettünk egy öltést, hogy összevarrjuk azt, ami akkor elszakadt. És - Balog Zoltán nagytiszteletű úrral, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a magyar modell valósággá válhatott - az ökumené jegyében olyan szimbólumokra is figyeltünk, mint hogy a Bizánci Patriar- cha és Sodano bíboros, pápai legátus a Szilágyi Dezső téri református templomban találkozott, kifejezve ezzel hazánk történelmében és életében a kereszténység mindhárom ágának - a katolikusságnak, az ortodoxiának és a protestantizmusnak - meghatározó szerepét. A magyar modell ihletettsége valóban Szent Istvánra nyúlik vissza, akinek az egyházpolitikai tanulságát - ha szabad ezt a szót használnom - talán így lehet összefoglalni: ami jó az egyháznak, jó az országnak, és ami jó az országnak, jó az egyháznak.
