Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Jézus misztériumai - Morales, Xavier - Török József (ford.): Még egyszer a misztériumról
MÉG EGYSZER A MISZTÉRIUMRÓL 59 sét, hanem megtestesülvén valamennyi érzékhez szól, azokat „lelki értelemben” megtisztítván. Amit a Kinyilatkoztatás megjelenülésének/életté válásának lehetne nevezni, Jézus életén keresztül a végleges kifejezésmódja nyíltan hangoztatja az egyediséget. A Kinyilatkoztatás nem fokozható le az evilági üzenetváltásra - valaminek hallás útjáni megragadására, tudomásul vételére -, ellenkezőleg, a Kinyilatkoztatás ragadja meg azt, akihez szól. A mi evilági üzeneteink csak annyiban léteznek, amennyiben azokat megfejtjük és elolvassuk, az isteni üzenet azonban a Kinyilatkoztatás, magától föltárulkozik, megjelenik. Az ember belső hozzáállása, ami megfelelő, eleve passzív kell, hogy legyen: szemlélődés, vagyis olyan nézés, amely engedi megjelenni a nézettet és engedi magát a nézettől alakítani. A misztériumok ugyanis képek, sajátos mélységgel; s reprezentálóik, az ikonok a keleti hagyományban fordított perspektívával rendelkeznek, ami - úgy tűnik - bennünket merít bele e mélységbe. A nézett tárgy a csodálat alanya lesz, mivel az egy személy, aki megjelenik, akinek az egész élete megjelenés. A misztériumok szemlélése némi távolságtartást is javasol a túlzott teológiai spekulációk irányában: olyan teológiai látásmódra tanít, amely nem tárgynak tekinti a témáját, hanem egy személy szolgálatában áll, aki maga az önmagát kinyilatkoztató Isten. A teológiának, mint az Istenről gondolkodás tudományának optikai jellegűnek kell lennie, amint az angolok mondják, a magnifying glass, nagyító lencse (vagy inkább távcsőnek? - a fordító megjegyzése) ... vagy hálaadó éneknek (Magnificat), amely csodálva imádja az önmagát feltáró Istent.
