Communio, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - Misztériumaidban Téged talállak - Gál Ferenc: Húsvét misztériuma

HÚSVÉT MISZTÉRIUMA

37

ról” szóló jövendölés (Íz, 53). Mint az Isten báránya sokakért adta oda életét (Mk 10,45). Kereszthalála tehát nem felsülés, hanem Isten terveinek megvalósulása. A feltámadás nemcsak igazolta a megvalósulást, hanem be is mutatta, hiszen benne volt Krisztus megdicsőülése. Ezért meri Péter a két eseményt összekapcsolni: ti keresztre feszítettétek, de az Isten feltámasztotta (ApCsel 2,23). Ugyanez a szembeállítás megvan a szenvedés előre-jelzésében is: „Átadják a pogányoknak, megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad” (Mk 9,36). Pál apostol egyformán hangoztatja a jövendölések teljesedését és a szenvedések áldozati jellegét: „Krisztus meghalt bűneinkért az írás szerint; eltemették és harmadnapra feltámadt, ismét az írás szerint” (lKor 15,3). „Vétkeinkért halált szenvedett és megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25).

A keresztény közösség benső életét is áthatja ez a tudat. Az eukarisztiát úgy ünnepük, mint az Úr engesztelő halálának emlékezetét (lKor 11,23). A keresztség is azért adja a megigazulást, mert az alámerüléssel misztikus módon magukra öltik Krisztus halálát és feltámadását. Meghalnak a bűnnek, hogy Istennek éljenek (Róm 6,3-5). A húsvét tehát igazolta, hogy a felfeszített Krisztus nem botrány és ostobaság, hanem Isten ereje és bölcsessége (lKor 1,24).

Az apostolok hitét történetileg csak akkor vehetjük megalapozottnak, ha ők valóban a názáreti Jézus feltámadásáról voltak meggyőződve. Lényeges kérdés az is, hogy az Egyház későbbi hite azonos-e az apostoli egyházéval.