Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Előszó

A Communio nemzetközi katolikus folyóirat szerkesztősége köszöni az előfizetők, olvasók türelmét. Az elmúlt eszten­dő nyara előre nem látott elfoglaltságokat hozott magával, ezért történt a lemaradás, amit kettőzött erővel igyekszünk felszámol­ni. A tudományos folyóiratok örökös gondja a versenyfutás az idővel, s ettől nem mentes sem a magyar nyelvű Communio, sem idegen nyelvű társainak többsége. A szerkesztők általában úgy oldják meg a lemaradást, hogy több számot összevonnak. Sokszor csak a borítón halad a számozás, maga a tartalom nem több. A Communio hazai változata nem él ezzel a lehetőség­gel, hanem igyekszik haladéktalanul törleszteni az omissio ka­tegóriájú tartozását. A jelen számban szokatlanul terjedelmes tanulmány kerül közlésre, ami a szerkesztőség eddigi gyakorlatától idegen, s az elkövetkezendőkben sem szándékozunk ezt a Communio ha­sábjain meghonosítani. A nemzetközi szerkesztőbizottság felké­résére készült a magyar egyházzene helyzetét felmérő tanul­mány, és több nyelven megjelent. Mivel a Hittani Kongregáció bíboros-prefektusának hasonló tárgyú gondolatait hasznosan és gyakorlati példákkal kiegészíti, ezért javallt e számban történő megjelenése. Idézhetősége, kezelhetősége miatt is célszerű, hogy egyvégtében lásson napvilágot. A harmadik tanulmány magán viseli ugyan az élőbeszéd szabadabb téma-csoportosítá­sát, mégis: gondolatisága lendületével bizonyára örömet okoz számos érdeklődő olvasónak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom