Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Szentháromság és Egyház - Chaignon, Francis de - Pigler Mónika (ford.): Egyház és Szentháromság a II. Vatikáni Zsinat szerint

EGYHÁZ ÉS SZENTHÁROMSÁG A II. VATIKÁNI ZSINAT SZERINT

17

Az Eucharisztia így az a hely, ahol az Egyház négy jegye találkozik, és a legjobban megmutatkozik: az egység szentsége, az Eucharisztia valós communio az Istennel, az Atyával a Lélekben, és a hívek communiója egymással, Krisztus Teste, azaz önmaguk vételével; az ajándékba kapott megszentelés szentsége, mely megtisztítja a tökéletlen és beszennyezett emberi áldozatot - a hívek életét - elfogadhatóvá teszi az Atya számára, a Fiú áldozatával egyesítve (LG 34); a katolicitás szentsége, mely megvalósítja az egyetemes Egyház jelenlétét és minden Egyház communióját (ezt fejezi ki az eucharisztikus imában a helyi püspök, minden püspök és a pápa említése); az apostoli szentség, mely Krisztus e jelenlétét jelenti és ezt az évszázadok során tartó folyamatosságot, melyre Egyházát alapította.

Végül önmagában az áldozatbemutatás is szentháromságos jel az imák jelentése és a közvetítő isteni Személyek révén egyaránt:

A Lelket hívjuk az áldozatra és a népre, ez alig észrevehető, tevékeny jelenlét. A Fiú az eucharisztikus színekben van jelen, központi, masszív jelenlét, mondhatnánk, e látható és tapintható szentségben. Mégis az ima, mint áldozati adomány, a láthatatlan Atyához szól, akihez minden viszonyul, ahogyan ezt az eucharisztikus ima doxológiai csúcsa kifejezi. Ezért a szentáldozás a Miatyánk imája után megőrzi (és meg kell őriznie a hívek tudatában,) ezt az Atyára vonatkozást, aki a kenyeret adja jóságában, és aki a hívőhöz vonzza azokat, akik szeretett Fiához hasonultak a szeretet Lelkének communiójában.