Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Reale, Giovanni - Török Csaba (ford.): Az ember hite és természete a kultúrák között

56

Giovanni Reale

És íme, a másik nagyon szép gondolat: a hit értéke és kulturális élete.

Olyannyira erőteljes ez a gondolat, hogy első olvasásra sokan nem is értik meg. Ahogy közösen beszélgettünk az Encik- likáról a laikus professzorokkal, kitartottam ezen pont mellett, s ez egy állami iskolában tanító kollégát annyira lenyűgözött, hogy ezt mondta: „

Csodálatos lenne, ha igaz lenne.”

Úgy vélem, hogy ez mind közül a legerősebb episztemoló- giai üzenet: a keresztény hitet a kultúra minden formája be tudja fogadni, és éppen ezért nem is lehet visszavezetni egyetlen kultúrára sem. A kultúra befogadja a hitet, de nem reduktív értelemben; nem a kultúra az, amely megtermékenyíti a hitet, hanem a hit az, amely megtermékenyíti a kultúrát, a kultúra minden formáját.

Olvassunk egy részletet: „Ezért egyetlen kultúra sem lehet kritérium, még kevésbé az igazság végső kritériuma az isteni kinyilatkoztatás számára... Következésképp minden kultúra magába rejtve hordozza és hagyja áttetszeni a beteljesedés irányába mutató feszültséget. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a kultúra magában hordozza az isteni Kinyilatkoztatás befogadásának lehetőségét” (71. sz.).

És így folytatja: „Az evangélium nem áll ellentétben ezzel vagy azzal a kultúrával, mintha a velük való találkozásnál kiragadná sajátságaikból, vagy számukra idegen, külső formákba akarná kényszeríteni őket... A keresztények Isten változhatatlan igazságát viszik el minden kultúrához, amelyet Isten nyilatkoztatott ki a történelemben és egy nép kultúrájában” (71. sz.).

Emlékszem egy teológusra, aki sok évvel ezelőtt Afrikában tanított, s számára a legszörnyúbb az volt, amikor el kellett magyaráznia a Kinyilatkoztatás szerkezetét tomista megközelítésben. Nem értették meg, vagy pedig amit felfogtak, nem az volt, amit ő elmondott; és íme az újdonság. Nem tudod kény-