Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Dobszay László: Korunk egyházzenei problémái: magyar tükörben
KORUNK EGYHÁZZENEI PROBLÉMÁI: MAGYAR TÜKÖRBEN 39 lembe vevő - énekes zsolozsma megalkotásán, és zsolozsmaköteteit (egyházi engedéllyel) az 1980-as évek végén kezdte el megjelentetni. A munka során (logikailag: elején) tisztázni kellett, hogyan lehet egyensúlyt teremteni az egyházzene három eleme: a szigorú értelemben vett kultikus zene, a vallásos népének és a művészi polifon zene között. Nem látszott ugyanis kielégítőnek az esetleges „gregorián misék”, népénekes misék, polifon misék egymás mellettisége, de a három elem ötletszerű keverése sem. Hogy a probléma súlyát jobban felfogjuk, szükség van egy igen rövid történeti visszatekintésre. Kezdetben a latin egyháznak (éppúgy, mint a keletinek vagy zsidóknak, buddhistáknak) nincs „egyházi" zenéje. Az egyházi zene maga az énekelt liturgia, melyben a zene és a rítus teljes egységet alkot, minthogy a zene magából a rítusból nő ki. Ennek az organikus szerkezetnek funkcionálisan rendezett elemei: egyfelől a celebráns, szolgálattevők, előénekes és a gyülekezet párbeszédei, másfelől a pszalmistának (bizonyos egyéni és művészi jelleggel bíró) zsoltáréneklése. A két elem között nincs ellentét, maga a liturgia határozza meg helyüket, s a hívő kétféle magatartása: a részvétel és a figyelmes hallgatás maga is illő rendben, előre látható módon váltakozik. A szkólák megalakulása után a pszalmista művészi éneke átalakul előre begyakorlandó, csoportos produktummá. Ez a misében nagyobb helyet kap, mint korábban, de még mindig a liturgiának a logikája szerint és a különféle énektípusok szerves egységében. Egy fajta művészi továbbfejlesztés igénye először az új offíciumokban, trópusokban, szekvenciákban, később pedig egyes liturgikus tételek kivételes két- esetleg há- romszólamú előadásában mutatkozik meg. A többszólamúság egy új professzionalizmus, egy új, törvényszerűen továbbfejlődő zenei technika terepévé válik, s az Egyház esetenkénti til-
