Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - A liturgia lelke - Dobszay László: Korunk egyházzenei problémái: magyar tükörben
24 Dobszay László zászlaja alatt jutott győzelemre ez az ellentámadás az egész földkerekségen), maga az engedélyezett könyv alkalmatlan is volt arra a szerepre, melyre szánták. Az említett énektár (Szent Vagy Uram) a maga korában egy átlagos színvonalú közép-európai gyűjteménynek mondható: voltak nála rosszabbak is, jobbak is, műfajában azokkal megegyezett. Megalkotói és terjesztői azonban erősen túlértékelve egy fajta nimbuszt biztosítottak számára a tájékozatlan egyházi körökben. A népiélekből fakadt ősi énekek gyűjteményévé, kivételes értékek hordozójává deklarálták, mely nemcsak mélyen kifejezi a magyar nép vallásos élményvilágát, hanem különlegesen konform az Egyház liturgikus ének-ideáljával. Az 1960-as években ehhez még prófétai jelleggel is felruházták: benne a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjának harminc évvel korábbi megsejtését posztulálták. A könyv érdemei elvitathatatlanok, ha azt a szerepét nézzük, hogy a 19. századból örökölt, sok tekintetben megromlott magyar gyülekezeti énekpraxissal szembeszállt. De hasonló, vagy akár jobb gyűjteményekre más országokból is tudunk példákat. S ha 1930 adottságaira, lehetőségeire, korlátáira gondolva elismerjük is érdemeit, komoly átvizsgálása azonnal megmutatta volna, hogy a zsinati konstitúció által támasztott új követelmények kielégítésére alkalmatlan, s néhány hozzáadással nem is tehető alkalmassá. Erre az átvizsgálásra azonban nem került sor. A római dokumentumok „a püspöki kar által jóváhagyott” énekek helyettesítő szerepéről beszél. Itt azonban tisztán formális jóváhagyásról volt szó: a könyv megvizsgálása nélkül, annak egészére vonatkozó jóváhagyás született. Mik lehettek a jogos kifogások 1960 után az 1930-as könyv ellen? Bár nem ez a fő kérdés, mégis problematikus már az ősi magyar hagyományra való hivatkozás is. Tipikus közép-európai gyűjteményről van szó, túlnyomó többségében nemzetközi anyaggal. Található benne néhány (de az indokoltnál jóval ke-
