Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Kettős millennium - Gál Ferenc: A húsvét az egyház életében
66 Gál Ferenc zus feltámadásával indult el. Történeti bizonyság ez, hogy az élet a végső értelmét csak a természetfölötti világban kaphatja meg. Az apostolok előbb Jézus feltámadásáról tanúskodtak, s csak utána fejtették ki tanítását. Ha húsvét nincs, ha Jézus nem támadt fel, akkor a tanításról és tetteiről esetleg maradt volna néhány följegyzés, amelyet néha előkotortak volna a régi írások közül, de nem lett volna belőle vallás, emberi remény és élő egyház. A húsvét nem esztétikai hangulatot ébreszt. Aki fest egy madonnát, annak nem kell okvetlenül hívőnek lennie. Az anya és gyermeke mindig kedves kép és könnyen kiváltja a tetsző mosolyt. Aki Jézus feltámadását akarja ábrázolni, annak éreztetni kell valamit az élet győzelméből, az isteni erőből, a szellemi értékekből és a túlvilág örök békéjéből. A húsvétnak természetfölötti üzenete van: Isten elém állt, tisztázta az élet célját és rendeltetését. Isten a názáreti Jézusban bemutatta az erények értékét, az örök igazságszolgáltatást, és főleg igazolta, hogy komolyan veszi azt az én-te kapcsolatot, amely adva van az ember személyiségével és a végleges megoldást kereső természetével. Aki a húsvétot ünnepli, az nem függetlenítheti magát az erkölcsi rendtől. Tudja, hogy feladatai nem ráaggatott terhek, hanem küldetésének kifejezői, s azokról számot fog adni. De a húsvét titka mégis több, mint felhívás vagy fenyegetés. Igazolja, hogy életünkben és halálunkban az irgalmas Isten kezében vagyunk. Nemcsak azt hirdeti, hogy van örök élet, hanem azt is, hogy ez az örök élet a mi hazatalálásunk. Ott azzá válunk, amivé tettük magunkat és aminek elnyerését Istentől reméltük. A földi élet komolysága és öröme ebből adódik. A komolyságát azért emlegetjük, mert magatartásomtól, lelkiismeretességemtől függ a cél elérése vagy elvesztése. Örömét pedig azért, mert Isten, az Atya Jézus feltámadásában nemcsak bemutatta a teljesedés lehetőségét, hanem őt magát tette meg a kegyelem forrásának. A feltámadt Krisztusban konkrét valóság lett az Atya irgalma, szeretete, segítőkészsége és gondviselése. O a halálban és