Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Kettős millennium - Bouyer, Louis - Füzes Ádám (ford.): A római bazilikák
A RÓMAI BAZILIKÁK 59 nak feléjük kellene fordulnia, vagy hogy nekik kellene feléje, azért, hogy lássák az eucharisztiát. Ez az ötlet csak sokkal később merült fel, amikor már teljesen feledésbe merült az, hogy nem nekik és nem helyettük mutatják be a misét, hanem velük együtt. Feltehetjük a kérdést, hogy Rómában az első tényezők egyike - amelynek során felmerült az a nagyon középkori elképzelés, hogy a papság a nép számára mutatja be a misét, sőt egyenesen helyettük, de nem velük együtt - vajon nem abból fakadt-e, hogy a papság a közösségtől elkülönített apszisba távozott. Ez az elképzelés akkor látott napvilágot, amikor az oltárt is ebbe az új, teljesen klerikalizált szentélybe helyezték át, így az egész liturgiát a hívek szemszögéből az oltár mögött mutatták be. Mindebből messziről csak annyit láttak, hogy a mise teljességgel megszűnt az ő liturgiájuknak lenni. Történelmileg a szembemiséző oltár, távol attól, hogy a közös liturgia tárgya lett volna, inkább úgy tűnik, a közösségi kultusz klerikális liturgiával történő helyettesítésének volt egyszerre következménye és részleges kiváltó oka. Fordította: Füzes Ádám LOUIS Bouyer 1913-ban született, tanulmányait Párizs és Strasbourg protestáns teológiai karán végezte, evangélikus lelkész, majd katalizál, oratoriánus szerzetes lesz, Párizsban keresztény lelkiséget tanít, foglalkozik a Szentírással és a liturgikával is. Együtt dolgozik A. Baumstarkkal, Romano Guardinival és Jean Daniélou-val. Több tucat könyve jelent meg, amelyeket számos világnyelvre lefordítottak.