Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Kettős millennium - Zelinszkij, Vladimir - Fódi Ákos (ford.): Az Atya kinyilatkoztatása a bizánci liturgia fényében
AZ ATYA KINYILATKOZTATASA... 31 és a láthatatlan világban jelenlévő közösség, mint adomány az Atyához, ahogyan az a Test, amely átváltozik az oltáron. A liturgia „titka” ebben a sajátos kettős cserében áll: a kenyér és a bor a Test és Vér valóságában, valamint az eucharisztikus testvéri közösség a misztikus Testben. Ezért e kettős szentségben a Fiúval együtt minket is elfogad az Atya. Az egész liturgia a fogadott fiúságra irányul, azért hogy meg tudjuk ismételni Szent Pál titoktatos és csodálatos szavait: „élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gál 2,20). Most, mint Egyház, Krisztus szemével látunk, és Krisztus szavaival imádkozunk. Ugyanazokat az érzéseket birtokoljuk, amelyek Krisztus Jézusban voltak: „...szolgai alakot öltött, kiüresí- tette önmagát és hasonló lett az emberekhez...” (Fii 2,7). Az ember „helyzete” a liturgiában fordított: mi az isteni termé- J szetet öltjük magunkra, vagyis a Krisztussal való egyesülésünk a minket örökbefogadó Atya misztériumában valósul meg, Aki „titokzatos” vagy inkább szentségi formában nyilatkoztatja ki magát a Fiúban. Hitvalló Szent Maximosz mondja: „az emberi lélek méltósága egyenlő a szent angyalokéval...” és „az isteni természethez való hasonlósága alapján a kegyelmi rendben eljutott az istengyermekség állapotába”.11 Ez az Isten-emberrel azonos kegyelmi rend a központ, amelyben a liturgiának a rejtettsége és titokzatossága felfedi az Egyház misztériumát, mint az Atya örökbefogadott közösségét, vagy mint az O megismerését. Az Istent nem ismerhetjük meg értelemmel vagy bármilyen fogalommal; egyetlen út vezet a megismeréshez: közösség az O személyes létével, az O valósá- f gos jelenlétével az oltáron lévő Fiúban és az emberek szívében. A megismerés csak a Krisztusban való gyermekké fogadásunk által válik hitelessé és igazzá, amely az egyetlen „út” az Atyához, amit az „Úr imájában” is kérünk. n San Massimo Confessore, La mistagogia, Libreria Editrice Fiorentina, Firenze 1990, p.189.
