Communio, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Az irgalmas Atya szentsége - Adam, Adolf - Kürnyek Róbert (ford.): A zene az istentiszteletben
32 Adolf Adam kaptak. Itt meg kell említenünk a Ceciliánus mozgalmat F. X. Witt vezetésével, amely „új formákat a régi, klasszikus polifónia utánzásában” keres, „de legtöbbször művészietlen külsőségekben akad meg”13. Nagy jelentőségű X. Piusz pápa „Tra le sol- lecitudini” kezdetű motu propriója (1903), mely saját magát az egyházi zene új szabálykönyvének nevezi, s amelyre a rákövetkező pápai útmutatások mindig hivatkoznak. Az egyházi zenét „az ünnepélyes liturgia szükséges részének” nevezi, habár szolgáló szerepét erősen hangsúlyozza és „a liturgia egyszerű szolgálólányának” hívja (23. sz.). Mint az egyházi zene nélkülözhetetlen tulajdonságai, megkövetelt lesz a szentség, ami minden „világit” kizár, illetve a művészi minőség. A legfontosabb példakép a gregorián ének lett, amellyel a Palestrina által vezetett „Római iskola” klasszikus polifóniája különösen is össze volt kötve. Alapjában véve az újabb zenét is engedélyezték, „mert az képes felmutatni olyan minőségű, komolyságú és olyan maga- sztosságú műveket, hogy azok a liturgikus cselekvésekben semmiképpen sem méltatlanok”14. [•••] 2. Az istentiszteleti zene a II. Vatikáni Zsinat után A II. Vatikáni Zsinat a Sacrosanctum concilium című dokumentumban egy egész fejezetet (VI.) szentel a „musica sacra”- nak. A római Consilium a Rítuskongregációval közösen 1967. március 5-én nyilvánosságra hozta az „Instrukciók a zenéről a liturgiában” c. dokumentumot15, ami saját feladatául a SC végK.G. Fellerer, „Art. Kirchenmusik II”, in: LThK VI, 236. 14 H.B. Meyer - R. Pacik, Dokumente zur Kirchenmusik, Regensburg 1981. 15 „Musicam sacram”, Instrukció a zenéről a liturgiában, Acta Apostolica Sedis 59 (1967) 300-320.
