Communio, 1999 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Az Atya éve - Simoens, Yves - Török József (ford.): Izrael Ura és Jézus Krisztus Atyja
56 Yves Simoens Minden szeretet forrása Az Újszövetségi Szentírás egzegézisének vitathatatlan nyeresége a húsvéti misztérium mint a szájhagyomány és írott hagyomány találkozási helyének részletes elemzése. A Föltámadott Krisztus megtapasztalása Szent Pál apostol által szintén szilárddá teszi ezt a kiindulópontot, amely egyben minden megtérés és keresztény reflexió kiindulása. Ezt a nyilvánvaló igazságot nem áll szándékunkban megkérdőjelezni. Egy tény azonban feltétlenül figyelembe veendő: az evangéliumok Jézus életének nem a végével, hanem az elejével kezdődnek. Az evangéliumi elbeszélések eme tényére tehát oda kell figyelni. Ezt a kezdetet az Atyához fűződő kapcsolata szempontjából teljes diszkréció és példás józanság jellemzi. Tökéletes szüntonia, vagyis hullámhosszmegegyezés azzal, amit a Lacan nevével fémjelzett pszichoanalízis mond például arról, hogy az evangéliumok abszolút módon tiszteletben tartják a nem-tudást, ami az Atyához fűződő kapcsolatot jellemzi.8 a.) Máté: az Immanu-ÉI, vagyis a beteljesedett „Velünk az Isten” Ez a tiszteletben tartás az első evangéliumban a nemzedéktáblához való visszafordulásban fejeződik ki. „Jákob nemzette Józsefet, jegyesét Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak mondanak” (Mt 1,16). Semmit nem akar a szerző elvenni az ember számára abból, ami Istennek van fönntartva. A fölírás („Jézus Krisztus nemzetségtáblája”, Mt 1,1) ennek a geneológiának a keretében aláhúzza, ami szükséges, de a lényeget csak benne nyilvánítja ki: Isten az ő valóságos atyja és mint ilyen, megismerhetetlen. Isten ennek a gyermeknek az életén, majd halálán keresztül ismerteti meg magát. Máté gondosan ügyel arra, hogy evangéliuma semmi fölösleges magyarázatot ne tartalmazzon. A Szentírás szövegeire, főként a prófétákra visszautalás megadja a szükséges távlatot. Jézus beteljesíti az Izaiás 7,14 szerinti első csodát, amely Em8 Ph. Julien: Le manteau de Noé, Paris, 1991, 41.
